Bácsalmási lovas nyerte a Nemzeti Vágtát

Az idei verseny nagy dicsőséget hozott a kisvárosnak, hiszen a 90 település versenyzői közül Németh Sándor lett az első.
A Nemzeti Vágtát tavaly rendezték meg először a budapesti Hősök terén.

Idén 90 magyar település nevezett, köztük 9 határon túli magyarlakta hely is képviselteti magát. Az előfutamokat a tavalyihoz hasonlóan 6-6 indulóval rendezték, a korábbinál szigorúbb biztonsági feltételek mellett. Első alkalommal Kishuszár Vágtát is tartottak, amire 10-16 évesek nevezhetnek maximum 138 centiméter marmagasságú pónikkal.

A rendezvény ötletgazdája, Geszti Péter szerint egyre inkább egy országimázs fesztivállá növi ki magát a Nemzeti Vágta, ahol évről évre közösen felidézhetjük a magyar hagyományokat, hogy általa megerősíthessük saját gyökereinket. A neves médiaszemélyiség szerint a vágtával nem a múltba, hanem a múlthoz fordulunk, és amit megőrizhetünk, azt beillesztjük a 21. század keretei közé. Emellett a Nemzeti Vágta kiváló fórum arra, hogy a magyarországi és a határon túli települések megmutathassák magukat.