Kalandozások Bács-Kiskun borútjain.

A Duna Borrégió Borútjain tett kirándulásunk a Kunsági Borvidék hat útvonalát érinti, melynek ötödik szakasza a jánoshalmi Kunvin Borászatot, a hajósi Kovács Borházat és Varga Mihály pincészetét, valamint az érsekhalmi Anna Borházat és a Hajós-Baja borvidékét gazdagító Sümegi Pincészetet mutatja be. Aki végigjárja a bor utakat, a megyénken kívüleső neves borászatokkal is megismerkedhet, a negyedik és a hatodik útvonalon. A Megyeháza bemutatásában azonban Bács-Kiskun megye határain belül eső pincészetek köszöntik Önöket a lap hasábjain. Tartsanak velünk!




Kunvin Borászati Kft.



A kft szőlőbirtokai és borászati üzemei a Duna Borrégió Felső-Bácskai körzetében helyezkednek el. A térség éghajlatának és talajának adottságai kedveznek a könnyű fehérborok, légies rozék és a gyümölcsös vörösborok előállításának. Főbb szőlőfajtáik:
Ezerjó, Kunleány, Rajnai rizling, Cserszegi fűszeres, Ottonel muskotály, Sauvignon blanc, Kékfrankos, Cabernet sauvignon.
A borászati technológiájukban megtalálható a korszerű saválló acéltartályban történő irányított erjesztés éppúgy, mint a hagyományos tölgyfahordós vörösbor érlelés és barrikolás is. Több mint 20 féle terméket, asztali és tájborok mellett, minőségi és különleges minőségű borokat is forgalmaznak. 2009-ben az „Aureus" Rajnai rizling töppedt szőlőből készült desszertboruk a Megye Bora lett.



6440 Jánoshalma, Borpince u. 2.
Tel. (++) 36 77 404 671 • fax: (++) 36 77 404 671 Mobil: (++) 36 30 2578 811
E-mail: kunvin@kunvin.hu • web: www.kunvin.hu
GPS koordináta: 46°17'37.61"N, 19°20'7.63"E

Kovács Borház Hajós



A családi vállalkozásban működő borház alapjait a Kovács család szőlőtermesztési tradíciói alapozták meg, több mint 35 éve. Kezdetben 2 ha, jelenleg mintegy 40 hektáros  szőlőültetvényen gazdálkodnak. Pincészetükben Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Zweigelt, Kadarka, Chardonnay, Leányka és Cserszegi Fűszeres borok érlelése és palackozása folyik. A magyar borok kedvelőit a pincészethez tartozó Borház Fogadóba 140 főig várják. A hagyományokat követve alakították ki a Pincefalu szívében a Présház-Borozót, mely szervezett vendégfogadások borkóstolóját szolgálja.



6344 Hajós-Pincefalu 54 sz. út
Tel.: (++) 36 78 404 947 • Fax: (++) 36 78 404 551 Mobil: (++) 36 70 3366 997
E-mail: kovacsborhaz@freemail.hu • web: www.kovacsborhaz.hu
GPS koordináta:46°20'8.71"N, 19° 3'13.29"E

Varga Mihály Pincészete.



A hajósi gazdálkodók hagyományait átörökítve a Varga Pincészet is csak saját tulajdonú szőlőterületen megtermelt szőlőből készíti borait. A legnagyobb terület a hajósi Szent Orbán borrend zászlós fajtájából, a Cabernet Sauvignonból van. Ezt követi a Kékfrankos a ,Merlot és a Kadarka. A fehér fajták közül az Irsai Olivér, Kövidinka, Müller Thurgau, Chardonnay és az Olaszrizling bővítik a kínálatot. Minden évben készítenek borokat a kései szüretelésű szőlőkből, amenynyiben az időjárás kedvez, akkor a sokak által kedvelt jégbort is. A család vendégei számára a helyi katakombákban borkóstolóval egybekötött látogatást, a pincefaluban folklór- és szüreti programokat is szerveznek.
Szívesen látják a hosszabb időre maradni szándékozó vendégeket is, hiszen ötven fő részére
szálláslehetőséget tudnak biztosítani.



6344 Hajós-Pincefalu Borbíró u. 20
Tel.: (++) 36 78 448 140 • Fax: (++) 36 78 404 326 Mobil: (++) 36 30 2758 594 • Mobil: (++)36 30 2142 151
E-mail: mihalyvarga@t-online.hu
GPS koordináta: 46°23'9.42"N, 19° 8'50.71"E

Anna Borház Érsekhalma.



A Bajához közeli szép kis falucska egyik gyöngyszeme az Anna Borház, melynek tulajdonosai évekkel ezelőtt elkötelezték magukat a szőlőtermesztés, borkészítés mellett. 20 ha földterületen gazdálkodnak, melyből 15 ha szőlőültetvény. Termesztett fajták: Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Chardonnay, Merlot, Olaszrizling, Kadarka. 1997 óta ökológiai gazdálkodást folytatnak a Biokontroll Hungária Nonprofit KHT ellenőrzésével. A jelenleg forgalomba hozott boraik mindegyike ellenőrzött biobor. Pincéjük 30-35 fő vendég fogadására alkalmas. A borkóstolón és étkezésen túl az Európában egyedülálló hajósi Pincefaluban programot és szállást kínálnak. A bor mellett a bioszőlőből új terméket is forgalmaznak, ilyen a bio szőlőmust és a bio vörösszőlőmag örlemény.



6348 Érsekhalma, Fő u. 35.
Tel.: (++) 36 78 448 156 • Fax: (++) 36 78 448 078 Mobil: (++) 36 70 3106 514
e-mail: annaborhaz@gmail.com • web: www.annaborhaz.hu
GPS koordináta: 46°20'49.77"N, 19° 7'25.24"E


Sümegi és Fiai Pincészet



Sümegi és Fiai Pincészet - Keller Kft., a Hajós-Bajai borvidék meghatározó pincészete, összesen 85 hektár szőlőterülettel. A családi tradíciók és a legmodernebb technológiák ötvözéséből született meg a cég. Mivel a vidék adottságai lehetőséget teremtenek kitűnő, hagyományos magyar fajták termelésére, ezért az elfelejtett magyar borok felkarolására tettek kísérletet. A pincészetben megtalálható a hagyományos ászokpincétől kezdve a modern, irányított erjesztést lehetővé tevő hűtött tárolókon keresztül, a barrique érleléshez szükséges égetett tölgyfahordókig minden technológia és szaktudás. Őrzött kulturális értékeik szolgálnak alapjául a cég és a borvidék jó hírnevének. A Rajnai Rizling a téli hideget jól tűrő szőlő, mely töppedésre is hajlamos. A jégbort december közepén, kora hajnalban szüretelik. A bort irányított körülmények között erjesztik, rozsdamentes tartályokban, majd 2 évig fahordóban érlelik, míg megkapja mézre, mazsolára, hársfavirágra emlékeztető ízét, illatát.



51-es főút, 153-154 km szelvény
Posta cím: 6500 Baja Pf.250
Tel.: (++) 36 79 325 766 • Fax: (++) 36 79 325 766 Mobil: (++) 36 30 9211 152
e-mail: info@sumegi.hu • web: www.sumegi.hu
GPS koordináta: 46°14'.031"N, 18°58'.076"E

Bács Megyeháza


Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Bács-Kiskun megye Online