Kormányzásra készülünk Ami nem megy, azt ne eröltessük elvtársak
Megyénkben a választópolgárok többsége a változás mellett voksolt. Ha ez nemzeti választás lett volna, akkor az ország menesztette volna a kormányt. Közép-Európában hazánkban volt a legmagasabb választási részvétel. Közel hárommillió választópolgár nyilvánított véleményt, ami országosan 39, 29 százalékot megyénkben pedig 33,66 százalékot jelent. Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke úgy véli, hogy a szavazók büntették a kormány teljesítményét az uniós parlamenti választáskor.

Bányai Gábor Bács-Kiskun Megyei íKözgyűlés elnöke
– Ebben a szavazásban 2006 hazugságkampánya, az elmúlt hét év minden bírálata és keserűsége benne volt- mondja. - Még akkor is, ha a választási részvétel ugyan kevesebb volt, mint amennyit honfitársainktól elvárhatnánk, viszont lényegesen magasabb a többi országokhoz képest. Elfogyott az emberek türelme, amit igencsak próbára tett a kormány. Nem kétséges, hogy a választás üzenet is volt egyben, hogy elég az ország vagyonát és értékeit zsugorító, a lakosságot terhelő politizálásból. Ennek ellenére nem még mindig feljogosítva érzik magukat a kormányzásra, noha Sztálin is megmondta, hogy ami nem megy azt ne erőltessük elvtársak. Az szomorúsággal tölt el, hogy dr. Bagó Zoltán a közgyűlés alelnöke előtt állt meg a lista, hiszen ő megyénk szülötte, aki pontosan ismeri az itt élők problémáit. Úgy gondolom hatékony munkát végezhetett volna Brüsszelben.
Mi kormányzásra készülünk és én hiszem, hogy ezt a jelenlegi különbséget a kormányoldal nem tudja behozni. Kész vagyunk átvenni az ország irányítását bármelyik pillanatban. Nekünk egy módon van lehetőségünk gondolkodni a jövőről: maximális becsülettel, tisztességgel és őszinteséggel kell majd a választók elé állni. Semmiféle ígéretkampányt, versenyt nem lehet vállalni. A választók döntésképes parlamentet szeretnének, akik a magyarok közössége révén gyarapodnak, akik munkahelyeket teremtenek, ésszerűen és időben osszák el az uniós forrásokat, a családok megerősítését, biztonságát akarják, csökkenteni a munkanélküliséget, helyzetbe hozni ismét az országot és visszaállítani megcsorbult tekintélyét.
A Jobbik kimagasló eredménye a cigányság elleni kampánnyal magyarázható, ami mindenkit elgondolkodtatásra kell, hogy késztessen. Az furcsa volt számomra, hogy a kisebbségi településeken - mint például Hajós is ahol svábok élnek -, húsz százalék fölötti szavazatot kaptak. Nem értem a választókat, bár tiszteletben tartom a döntésüket. Ma szélsőséges erőket támogatni súlyos hiba és felelőtlenség. Hiszem, hogy mindenkiben megérlelődik jövőre a változás igénye és valódi értékek mellett foglal állást. Feltéve, ha kell egyáltalán addig várni, hiszen egyértelmű: a kormány végképp nem tud megbirkózni a mára általa kialakított helyzettel. Már csak az a kérdés, hogy a miniszterelnök meddig bírja. Látszik, hogy fárad fizikailag és szellemileg, hogy nem volt felkészülve sem a munka mennyiségére, sem a feladatokra. Az ország sorsa nagyon nehéz, az államadósság mértéke meghaladja a 81 százalékot és még mindig nem vagyunk a mélyponton. Csodára tehát nem lehet számítani, hosszú időbe telik mire kilábalunk a bajból. Az általunk kijelölt jó irány azonban rögtön látható lesz és egy két éven belül a hozadékát is tapasztalhatja a nemzet.
Európa Parlamenti Választás Bács-Kiskun megyei eredménye
Megjelent szavazók 145.198
Fidesz-KDNP 94.088
SZDSZ 2.148
MCF-Roma 838
Munkáspárt 1.193
MSZP 19.152
Jobbik 17.869
LMP-HP 2.373
MDF 6.339
Bács Megyeháza
Szólj hozzá a fórumon!
Küldjön képeslapot ismerősének!
Bács-Kiskun megye Online
Bács-Kiskun megye Online webcím és linkajánló
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu