Legkevesebb harminc évre települ a Daimler Kecskemétre
Összevont Bács-Kiskun megyei bizottsági ülésen számolt be Szemereyné Pataki Klaudia a Mercedes-beruházás aktualitásairól. A Bács-Kiskun megyei önkormányzat Oktatási, Kulturális és Egyházügyi, Területfejlesztési és Idegenforgalmi, valamint Foglalkoztatáspolitikai Bizottsága előtt Szemereyné Pataki Klaudia beszámolt a Mercedes-beruházás legfrissebb információiról és a kecskeméti beruházás közvetlen és közvetett hatásairól, aki bevezetőjében így fogalmazott: "a hangsúlyok átrendeződése folyamatos, a dolgok mindennap változnak, de a mai napon is száz százalékos bizonyossággal kijelenthetem: a Mercedes jön Kecskemétre."
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere a továbbiakban kifejtette: a Daimler már nem német cég, hanem a világon mindenütt jelen lévő vállalkozás: termelői kapacitásának döntő része sem Németországban található. "Bár valóban erős nyomás nehezedik a Daimlerre több oldalról, ők ragaszkodnak ahhoz a stratégiai elképzelésükhöz, hogy Kecskeméten építenek gyártóüzemet. A Daimler harminc, harmincöt éves távlatban gondolkodik Kecskeméten, ezt többször kinyilvánították személyesen és a tetteikkel is" - oszlatta el a híreszteléseket Szemereyné.
Az előkészítő munkálatokról szólva elmondta: a beruházás kapcsán külön városházi szervezet került felállításra, ez az ún. Nemzetközi, Gazdasági Kapcsolatok Osztálya. Ám az alpolgármesteri hatáskör - a Daimler-koordináción kívül - kiterjed önkormányzati cégek felügyeletére is, és minden egyéb más fejlesztési feladat menedzselésére is egy külön Városfejlesztési Divízió révén (TIOP, TÁMOP, KIOP). 2011 végére próbaüzemet, 2012-re az indulást tervezi a Daimler Kecskeméten. "Jelenleg azonban még csak a tervezőasztalon létezik az az egyik típus, amit itt fognak majd gyártani" - utalt az alpolgármester a sajtóban felbukkanó Mercedes-típusokra.
Lépésről-lépésre: első az engedélyeztetés
A tereprendezési a környezetvédelmi és az építési tervek benyújtása pedig folyamatosan, és így nyújtják be engedélyeztetésre. "Az engedélyeztetések során az egész beruházásnak nagy segítségére volt Dr. Metzinger Éva, Kecskemét jegyzője, aki minden egyes buktatóra felhívja a Daimler és az egyéb beruházók figyelmét" - említette a jegyzőasszony munkáját Szemereyné, hiszen "a rendeletek és jogszabályok nincsenek összhangban és szinkronban, sokszor két hatóság nem tudja, hogy mit csinál a másik. Kisebb káosz van ezen a területen" - jegyezte meg a alpolgármester, aki ehhez hozzátette: "a buktatók elkerülésének érdekében ezért napról-napra árgus szemmel figyeljük, hogy állnak, és segítjük őket".
"Az első ütemben 180 hektár fog beépülni. E terület lőszermentesítése és régészeti feltárása befejeződött, jelenleg a Bácsvíz Zrt. dolgozik a területen: egy 15 kilométer hosszú öntözőcsatorna-rekonstrukción dolgoznak. A tereprendezés április végére befejeződik" - sorolta az előkészületeket Szemereyné, aztán így folytatta: "augusztus-szeptember körül elindulhatnak az alapozó munkák, majd novemberben a magasépítés". Gyárváros épül a város mellett: leghamarabb a festőüzem, a karosszéria-üzem, a logisztika csarnoka, a szociális és jóléti épületek, valamint az összeszerelő-üzem épül meg. Várhatóan a közvetlen technológiai beszállítók is a 450 hektáros üzemterületen fognak dolgozni.
Változások a közúthálózatban: körforgalmak, vasúti lekötések épülnek
A régi ötösön két körforgalom is épül, a Szélmalom-csárdánál pedig kiszélesítik a körforgalmat. A vasúti csatlakozás Városföld felől, délről, az 5-ös és vasút találkozásánál fog a gyárterületre beérni. A Búzakalász út meghosszabbításaként pedig gazdasági kijárót terveznek. A város továbbra is szorgalmazza a 445-ös (az 5-ös sz. főutat a 44-essel összekötő szakasz) megépítését, valamint az Izsáki út négynyomvonalassá alakítását és az elkerülő körgyűrű megépítését.
Hogyan válhatnak beszállítóvá a környékbeli vállalkozások?
A beruházás 800 millió eurót mozgat meg, több mint 2.500 új munkahelyet teremt. Jelentős beszállítási volumennel számolhatnak a gyárüzemeltetésbe és a kiszolgálásba (karbantartás, logisztika, szolgáltatások) bekapcsolódó vállalkozások. "Ide helyiek is eséllyel indulhatnak" - mondta az alpolgármester. A Daimler által szervezett és irányított központi beszerzés úgy halad végig, ahogyan a gyárépítés szolgáltatásokat indukál: a jelentkezést követően előminősítés következik, pénzügyi stabilitásra és minőségbiztosításra figyelnek, majd kiválasztják azokat, akiktől szolgáltatást rendelnek meg. Épp most zajlott az energetikai tender, ahol a legnagyobbak is képviseltették magukat.
Ki dolgozhat majd a kecskeméti Mercedesnél?
Az első körben 300 emberre tart igényt a Daimler. Betanításukat itt szervezik. Ők várhatóan a kecskeméti üzem középvezetői posztjait fogják betölteni, és a későbbiekben ők tanítják majd be az újakat. A nagyobb toborzás 2010 végén indul. Kérdésre válaszolva az alpolgármester elmondta, számításaik szerint 1 Daimleres dolgozó 1 beszállítói munkahelyet teremt, így reális 2.500 + 2.500 főben gondolkodni. Üzemében döntően betanított munkásokra, szakmunkásokra és Specialistákra (beállító) lesz szüksége a Daimlernek.
Kecskeméti oktatásfejlesztés: kéttannyelvű képzések indulnak
110 milliós beruházással kibővül a Vásárhelyi általános iskola, valamint szeptembertől elindul az alapfokú kéttannyelvű oktatás Kecskeméten; a bajai német iskolával közösen baden-würthembergi tanterv alapján olyan osztályok indulnak, ahová az ide települő német családok gyermekei járnak majd.
További fejlesztések és együttműködési lehetőségek a Kreatív Innovációs Központtal
A Daimler érdeklődik a Kreatív Innovációs Központ iránt és kifejezte együttműködési szándékát: a tervek szerint a modellfejlesztésekhez alakítanának ki közös kutatás-fejlesztési központot a Kreatív Innovációs Központtal. "A Daimler letelepülése a Kecskeméti Főiskolát is arra kell hogy sarkallja, hogy fejlessze képzési palettáját" - mondta a bizottsági tagok előtt Szemereyné, aki ehhez még hozzátette, hogy azt a jó hírt is be tudja jelenteni, amiről nemrég döntött a Daimler: eszerint aki a korábbi, Mercedes által végzett főiskolai teszten jó eredményt ért el, azok nagyobb eséllyel kerülhetnek be a kezdő háromszáz munkavállaló közé: "ők lesznek azok, akik elkezdhetik a kecskeméti gyártást" - mondta az alpolgármester-asszony.
Közvetett hatások: a Daimler-beruházás tovagyűrűzik
Megnőtt a szállodai érdeklődés Kecskemét iránt, mert jelenleg nincsen a városban minőségi szállodai kiszolgálás. "Két nagy nemzetközi szállodalánccal is tárgyalásban vagyunk. Az érdeklődés a már elfogadott Élményfürdő-projektünk miatt is nőtt meg, de a Város örömmel vette a megyei önkormányzat fenntartásában álló Megyei Kórház fejlesztését is, hiszen ez infrastrukturálisan is lökést adhat a gyógyturizmus kiépülésének - mutatott rá a továbbgyűrűzésre Szemereyné.
Miért választotta a Daimler Kecskemétet? - kérdezte egy bizottsági tag
"Nagyon jó a logisztikai elhelyezkedése városunknak, Magyarország és Közép-Európa legközepe vagyunk fontos tranzitutakkal és jó vasúti összeköttetéssel. Emellett a Kecskemét az első pillanattól partnerként tekintett a Daimlerre, és igyekeztünk az igényeik előtt járni egy lépéssel. Így tudtuk megvalósítani az oktatás átalakítását, a telekelőkészítést. De ide sorolhatjuk azt is, hogy a Homokbányánál 120 lakást azonnal biztosítani tud a város. Emellett jól szerepelt az alapellátás, a Megyei Kórház, az oktatási rendszer is az átvilágítás során" - sorolta a kiválasztás kritériumait az alpolgármester-asszony.
A kecskeméti városvezetés gondolkodik-e a várostáblán túl? - érkezett a kérdés a megyei képviselőktől
Nyárlőrinc-Nagykőrös között kerékpárút épül, amire majd Városföldet is bekapcsoljuk, így igen a válaszom: "Ráadásul az ingatlanbefektetők jelenleg túlárazták a kecskeméti ingatlanokat, ezért a potenciális befektetők kintebb húzódnak. A Mercedes 100 kilométeres vonzáskörzetben gondolkodik a kecskeméti beruházás kapcsán" - válaszolta Kecskemét alpolgármestere a kérdésre. "Arra kérem az ingatlanpiaci szereplőket, hogy vizsgálják felül árazásukat, különben az ingatlanjaik a nyakukon maradnak, és a további érdeklődő befektetők elkerülik városunkat. Azért is kérem erre őket, mert a világgazdasági válság nyomán az ipari ingatlanok ára 60-70%-al esett, de a hasznosítható kecskeméti ingatlanok ára nem követte ezt a tendenciát" - kérte előadásának végén Szemereyné.