Melyik párt a nyerő?

Bizalmi szavazás lesz a mostani.
Az Európai Unió munkájából keveset lát a hétköznapi ember, így azt sem tudja miért jó nekünk az unió, mit ad az országnak, mit ad a megyének. Font Sándor szerint, ha uniós tagságon kívül ér bennünket a jelenlegi válság, akkor nem bírta volna ki az ország, finanszírozhatatlan lett volna és államcsőd közeli helyzetbe kerültünk volna. Most az uniós tagságunknak köszönhetjük hogy túléljük valahogy.



Font Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke



A pénzügyi és gazdasági válság a magyar belpolitika és a demokrácia működésének jelenlegi hatékonyságát is megkérdőjelezte. Az Európai Unió legtöbb tagállamában az állam társadalmi gondoskodása, megerősítése zajlik. A kormányok segítenek állampolgáraikon, nálunk azonban mintha ellenségként kezelné a saját népét, éppen őket fosztja meg és fosztotta meg korábban is a fejlődés lehetőségétől.

Az uniós támogatásokra gondol?

- Többek között. Az egyik l e g nagyobb uniós támogatás például a mezőgazdaságot érinti. Amikor beléptünk az unióba a magyar gazdák csak 25 százalékot kaptak a régi tagországok gazdáihoz képest. Ezt lehetett 30 százalékos nemzeti kiegészítéssel megtoldani, ami 103 Mrd Ft-ot jelentett. Nos, ezt a nemzeti kiegészítést csökkentették le 45 Mrd Ft-ra! Így nemcsak a régi tagországok gazdálkodóit nem érjük utól, hanem véglegesen leszakadunk a velünk együtt csatlakozó országok gazdálkodóitól is. A beruházási pályázatok területén sem jeleskedünk. Hiába vannak meghirdetett pályázatok, kevés a  pénzalap, éveket késnek a kifizetések, későn ébredt a kormány jó néhány lehetőségre. Nem is került parlament elé a pályáztatás elvi dokumentuma, nem dönthettünk abban, hogy hova kerüljenek a pályázati pénzek. Természetesen mi soha nem hagytuk volna jóvá, hogy a multinacionális cégek kapjanak hatalmas segítséget és ne a magyarországi kis és középvállalkozások. A kormány multinacionális gondolkodása és törekvése teljes mértékben ellehetetlenítette a hazai kis- és középvállalkozói réteget és az úgynevezett giga projekteket pártfogolták.

- Most van az első áttörés, az uniós támogatási projektek közül, a megyei kórház fejlesztése hihetetlen beruházásnak számít, amilyen még nem volt a megye történetében. Hinni szeretnénk abban, hogy a magyar bürokráciában nem akad el az ügy és még időben lehívható lesz az elnyert összeg.

Mit vár a megye vezetése az uniós parlamenti választástól?

- Az ajánlószelvények gyűjtésénél érzékelhető volt, hogy a választók nincsenek teljesen tisztában a választás jelentőségével. Ezért fontos tájékoztatni a lakosságot, hogy csak pártokra lehet szavazni, személyre nem. Egy szavazólap lesz amelyen az indulásra jogosult pártok közül lehet egyikükre szavazni. Megyénkben a 2006-os választáskor nagyon erős felhatalmazást kapott a polgári oldal a megye vezetésére. Ennek a hangulatnak most is meg szeretnénk felelni, természetesen jobboldali győzelmet várunk.

Van belpolitikai hatása a választásnak?

- Természetesen. Mint ahogyan tavaly a szociális népszavazás az MSZP-SZDSZ koalíció felbomlásához, majd Gyurcsány Ferenc bukásához vezetett, könnyen lehet, hogy a mostani bábkormányt is bukásra ítélik a választók június 7-én. 2006 óta ez lesz az első alkalom, hogy a lakosok elmondhatják véleményüket, hogy mit gondolnak a jelenlegi állapotokról, mennyire ítélik
el a mostani szocialista kormánypolitikát, kit tartanak felelősnek, hogy idáig juttatták az országot, és kiben bíznak, akik a változást hozhatja. Pécsen a polgármester választáson már egy elővéleményt kaphattunk, a Fidesz a vártnál is nagyobb győzelmet, az MSZP-SZDSZ-MDF katasztrófális vereséget szenvedett. Nem kérdéses, az uniós választás a soron következő nemzeti parlamenti választás első fordulójának tekinthető.

Milyenek az erőviszonyok?

-A parlamenti pártok közül a botránypárttá alakult MDF és az önmagára nem találó SZDSZ számára nehéz lesz elérni az öt százalékot, az alatt ugyanis nem juthat mandátumhoz. Az MSZP pedig egy országot és saját magát tönkretevő rémtörténet után érkezik a választáshoz, akiből kiábrándultak a valamikori választói. A Fidesz megerősödve, és igen nagy választói remények közepette áll a megmérettetés elé.

Van egy parlamenten kívüli párt, ami elérheti a bejutási küszöböt.

- Igen a Jobbik, aki sajnálatos módon a Fidesz türelmetlenebb szavazói bázisát használja fel a saját megerősödésére, ezzel gyengítve a Fideszt. Míg a másik oldalon kialakulni látszik egy MSZPSZDSZ- MDF egységes szövetség (lásd Pécs), addig a jobboldalt épp a Jobbik törekvése osztja meg ezzel a politikával. A politikai elemzők is egyértelműen azt állítják, hogy az MSZP utolsó esélye a Jobbik megerősödése. Természetesen bízom a választók józanságában és tisztánlátásában és abban, hogy többé nem engedik elveszni ezt az országot.

Ezért fontos, hogy minél többen menjünk el szavazni június 7-én!

Bács Megyeháza

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Bács-Kiskun megye Online

Bács-Kiskun megye Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu