Új kórház a város szélén, aláírták a szerződést, indul a beruházás.
Már biztos, hogy megépül a Kecskeméti Gyógyintézeti Központ, a Nyíri úti kórház bővítményeként. Szeptember 3-án ugyanis dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter jelenlétében, aláírták a támogatási szerződést, mely útjára indítja a megye egyik legnagyobb beruházását. A pályázaton nyert 10,487 milliárd forint támogatáshoz 1,165 milliárd forint önrészt biztosított Bács-Kiskun megye.

Indulhat a beruházás

Indulhat a beruházás
A 2012. december végéig tartó fejlesztési projekt során megépül egy új, 15 ezer négyzetméteres kórházi szárny, emeletráépítéssel bővül a rendelőintézet, valamint a diagnosztikai épületben is jelentős területeket alakítanak át. Mintegy 3 milliárd forint értékben, közel ötszáz új orvosi gép is segíti majd a gyógyító munkát.

A jövő kórháza
Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke köszönetet mondott dr. Zombor Gábornak, dr. Balogh Lászlónak és dr. Svébis Mihálynak, akik évekkel ezelőtt először álmodtak erről a projektről.
Az elnök kiemelte a kórház gazdasági stabilitását és azt az ügy érdekében történő összefogást, ami túllépett minden politikai érdeken. Leszögezte: „mi Bács-Kiskunban szeretünk együttműködni még akkor is, ha ez nem mindig könnyű. Biztos vagyok abban, hogy a nagyléptékű fejlesztések, beruházások és a humán értékek miatt is, Kecskemét rövid időn belül Magyarország egyik központjává válik." Türelmet és megértést kért úgy a kórház dolgozóitól, mint a betegektől és a kórház mellett élőktől az építkezéssel járó kellemetlenségek miatt.

Egy álom megvalósul
Dr. Svébis Mihály, a kórház főigazgatója a 35 éves álom megvalósulásáról szólt, mellyel a XXI. századnak megfelelő kórház szolgálja majd az egészségügyi ellátást a megyében. Elmondta, hogy bár a Pólusprogram támogatása nem fedezi, a megyei önkormányzat önerőből megoldja, hogy az új épületszárny átadását követően az Izsáki úti telephelyet is kiválthassa a megyei kórház további két épület fölhúzásával.
Kővári Attila, a Strukturális Alapok Programiroda igazgatója a területi egyenlőtlenségek csökkentéséről, az átlagéletkor meghosszabbításáról, az egészségben töltött napok számának növeléséről beszélt, amikor a beruházás jelentőségét hangsúlyozta Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint, a most elkezdődő fejlesztés jelentős előrelépés lehet a dél-alföldi régió felzárkóztatására. Bizonyítja ezt, hogy a kecskeméti kórházé mellett a szegedi egyetem hasonló nagyságrendű fejlesztési projektet valósíthat meg, valamit a régióban nyolc intézmény sürgősségi ellátási rendszerének fejlesztése is folyamatban van. A beruházás az Európai Unió támogatásával valósul meg.
Bács Megyeháza