Új lélegeztetőgép a babáknak
A K&H Csoport és a K&H Egészséges Nemzetért Alapítvány öt évvel ezelőtt indította útjára a Gyógyvarázs programot. Ennek keretében az ország kórházai és a mentőszolgálatok a gyermekegészségügyi ellátás fejlesztésére pályázhatnak. Idén országosan hét intézmény pályázata nyert, ezek egyike a Kecskeméti Megyei Kórház.
Dr. Szajki Károly, a kórház megbízott orvos igazgatója elmondta: az ötmillió forintos támogatáshoz az intézmény hozzátett két és fél milliót, így sikerült új lélegeztetőgépet vásárolni a Csecsemő- és gyermekosztályra.
A megyei kórházban évente mintegy 2200 újszülött jön világra, közülük 350 koraszülött. Ez utóbbi babák fele két kilogramm alatti, 25-30 százalékuk pedig egy kilogramm alatti testsúllyal születik. Ők képtelenek önállóan lélegezni, ezért az életben maradásukhoz szükség van a lélegeztetőgépre.

A megyei kórház sokat fejlődött az utóbbi években
Az új gépet egyébként már munkába állították, éppen egy 1200 grammos kisbaba légzését segíti. Hozzátette: hazánkban egyébként 22 intézményében van koraszülött-ellátás.
A Gyógyvarázs keretében idén a hét intézmény összesen 25 millió forintot kapott. Ezenkívül ugyanekkora értékben egy évre műszerbiztosítást is vállaltak minden, támogatott készülék után. Idén összesen 87 intézménytől érkezett pályázat, ezek közül választották ki a nyerteseket.
[Forrás: kmk.hu]
