Zsírjára sült a magyar közoktatás

A Hunniareg Pedagógia Intézet Bács-Kiskun Megyei Irodája szervezésében megyei tanévnyitó konferenciát rendeztek a kecskeméti Katona József Gimnáziumban. Rausch Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnökének köszöntőjét követően a konferencia nyitó előadását Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter tartotta és a közoktatás átalakításának szükségszerűségét hangsúlyozta.



Hunniareg tanévnyitó

Teljes összeomlás fenyegeti a rendszert, az elmúlt négy évben ugyanis 120 milliárdot kellett megspórolni az oktatás területén és több tízmilliárdos elvonással kell szembesülniük az egyetemeknek is az idei tanévkezdéskor.

Amint mondta a zsírjára sütött közoktatás ma már csak a kötelező tanítást tudja elvégezni. Pokorni szerint vonzóvá, megbecsültté, karrierformáló lehetőséggé kell tenni a pedagógus pályát, melyre új életpálya modell kidolgozásán munkálkodnak. Azonnali orvoslásra szorul a közalkalmazotti bérezési rendszer, melyből nem hagyható ki az előmeneteli kategorizálás. Nevelésközpontú iskolákat kell létrehozni, élményszerű és élhető oktatás szervezésével, mely a gyermek egész napját kitölti. A kistelepülési iskolarendszerhez is azonnal nyúlni kell, mint ahogyan felül kell vizsgálni a kétszintű érettségit és a törvényhozásban is rendet kell tenni, hiszen az elmúlt négy évben 160 alkalommal módosultak a közoktatással kapcsolatos törvények, melyek megalkotásába a tárca nem vonta a pedagógusokat. A szétaprózott magyar önkormányzati rendszer pedig képtelen felvállalni az intézmények finanszírozását. Ezek hiányában Pokorni szerint gyógyíthatatlan sérülés éri a közoktatást.


Bács Megyeháza