Kormánybuszon a mobilizált ügyfélszolgálat

A múlt hónapban mutatkozott be a két mobilizált ügyfélszolgálat a megyében. Céljuk, hogy év végéig az összes járásban jelen legyenek. Most Kiskunfélegyházi és Kalocsai Járás településeivel kezdték meg a mobilizált ügyintézést.

A 2018-ban megkezdett projektnek köszönhetően az emberek egy úgynevezett “kormányablakbuszból” kapják a segítséget, itt intézhetik ügyeiket: igénybe vehetik a kormányablak valamennyi szolgáltatását. 
 
A kormánybuszok segítségével elkerülhető lesz a sorbanállás.
 
A hatékonyság, gyorsaság és az emberek ügyeinek megkönnyítése céljából jött létre a két mobilizált kormányablak, mely a Kiskunfélegyházi és Kalocsai Járásban kezdte meg működését a múlt hónapban. A megyében már régóta működött 19 kormányablak és 2 okmányiroda is. Terveik szerint az év során valamennyi megyébe eljutnak a kormánybuszok.
 
A kormányhivatal honlapja szerint a kormányablakbuszon az emberek az alábbi ügyiket intézhetik el:
 
- személyi igazolvány igénylése
- lakcímváltozás bejelentése
- vezetői engedély ügyek
- diákigazolvány ügyek
- útlevél igénylése
- lejárt okmányok cseréje
 
Az okmányokat postán keresztül lehet átvenni, így nem kell amiatt is sorban állni.
 
Forrás: kormányhivatal.hu
Kép forrása: pixabay.com - Jogtiszta fotó.
A kép illusztráció.
H.A.