Milliárdos beruházás a Márkánál

Harmadik gyártósorral, illetve jelentős új raktárkapacitással bővült a Bács-Kiskun  megyében található felsőlajosi Márka Üdítőgyártó Kft. üzeme a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program segítségével.

Idén, 2022. Március 1-jén az új gyártósor ünnepélyes átadásán Varga Mihály, Magyarország pénzügyminisztere kiemelte: „a támogatási programot 2015-ben azért hozták létre, mert egyre több az olyan magyar cég, amely kiszorul az európai uniós támogatásokból, viszont, ha nem kapnak segítséget a magyar gazdaságpolitikától, akkor lemaradnak a versenyben”
 
A Márka neve országos ismerettségre tett szert az elmúlt évtizedek során. A cégbe néhány évvel ezelőtt a tulajdonosok, a Pécskövi-fivérek, új életet leheltek, amikor mindössze négy munkavállalóval nekivágtak a jelentős fejlesztéseknek, magukhoz véve a korábban külső cég által végzett gyártási folyamatot is. Mára a Bács-Kiskun megyei üzemükben mintegy 140 embert foglalkoztatnak.
 
Az üdítőgyár 3,6 milliárd forintból újabb palackozó gyártósorral lehetett gazdagabb, ezen felül pedig egy raktárral is bővíthette telephelyét Felsőlajoson, amit a kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében 1,81 milliárd forinttal támogatott.
 
 
G.B.
 
 
(Kép forrás: Pénzügyminisztérium)