Új üzemet avattak Madarason

Térkő- és faipari üzemet adták át a Bács-Kiskun megyei községben.

Új üzemmel büszkélkedhet Madaras: a térkő-és faipari gyár a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Egyedi Mintaprogram keretében folytatott Gazdaságélénkítő Program részeként valósulhatott meg.
 
Az üzemmel nem csak Madaras gazdaságát segítik elő, hanem a foglalkozást is élénkítik a községben. Az önkormányzat 103,7 millió forintból 5 új munkagépet vásárolt, ami 5 fő foglalkoztatását biztosítja.
 
A fejlesztésnek köszönhetően egy fűthető, téliesített munkakörnyezet valósulhatott meg, ahol többek között bel- és külterületi utak, járdák, külső terek, árkok felújításához szükséges térköveket, betonszegélyeket, járdaelemeket lehet gyártani, illetve építőipari szolgáltatásokat is tud végezni az üzemet működtető Madaras Nonprofit Kft. 
 
Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője elmondta: „Madarason is komolyan veszik a helyi gazdaság fejlesztését, ügyesen használták fel a Belügyminisztérium által adott lehetőséget, ami erősíti a helyi gazdaságot, segít munkahelyeket megtartani és teremteni.”
 
G.B.
 
 
(Kép forrása: Pozsgai Ákos)