Decemberi közgyűlés legfontosabb döntései

Kecskemét közgyűlése 2016-os utolsó ülésükön elfogadták a 2017-es költségvetést, egy új rendeletet és együttműködési megállapodás is született.

Az idei költségvetés főösszege mintegy 26,5 milliárd forint, főbb tételei a fejlesztési keret 5,1 milliárd forint értékben, az iskolák működtetéséért 736 millió, illetve a gyermekétkeztetésre 375 millió forintot fizet az önkormányzat. Többek között 150 millió forintot különítettek el intézmények felújítására, 400 milliót béremelésre, 2,4 milliárdot városüzemeltetésre, valamint pályázati és fejlesztési tartalékra 334 millió forintot. Új rendeletet fogadtak el a lakossági kezdeményezésű útépítésekre vonatkozóan. A szabályozás lehetővé teszi, hogy az útépítések ne önkormányzati beruházásban, hanem az adott utca lakóinak szervezésében valósuljanak meg.

 

Elfogadta a 2017. évi költségvetés Kecskemét közgyűlése - forrás: kecskemet.hu

Elfogadta a 2017. évi költségvetés Kecskemét közgyűlése

 

A város együttműködési megállapodást kötött az Erasmus Oktató, Kommunikációkutató és Stratégiai Elemző Kft.-vel, hogy megvalósulhasson a CédrusNet Kecskemét Szenior Tudáshasznosítási Program, melynek célja, hogy folgalkoztatást, társadalmi részvételt biztosítsanak a város idősödő társadalmának. A város az inaktív korosztály tudását a településfejlesztés, az idősellátás, az egészségmegőrzés, a fiatalok mentorálása, a családsegítés területén szeretné kamatoztatni. Mindemellett döntöttek a a Kecskeméti Vadaskert jegyárairól, igaz, drágulnak, de még így is az ország legolcsóbb állatkertje lesz. Az önkormányzat 1,5 millió forint támogatást nyert, amelyet emlékoszlop állítására fordíthatnak. A Szovjetúnióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékére állított Gulág emlékoszlopot a Nagyváradi utcai közparkban helyezik majd el.

 

/T.D.