Főjegyző Kollégiumi Ülés – Interjú Dr Ferenczi István kollégiumi elnök úrral

Tarcalon tartották 2008. november 4-én a hagyományosan megrendezésre kerülő Főjegyző Kollégiumi Ülést. A Konferencia témájával kapcsolatban Dr Ferenczi István kollégiumi elnök urat kérdeztük.

- Mit tudhatunk a Főjegyzői Konferenciáról?

 

- A főjegyzők a MÖOSZ-on belül működő szervezetének vagyok az elnöke. Ez a Főjegyzői Kollégium, amelybe 19 főjegyző tartozik, hiszen 19 megyéről beszélünk. Évente 2-3 alkalommal kerül sor a Főjegyző Kollégiumi Ülésre. Általában az ország különböző helyein tartjuk meg, és mindig más megye a vendéglátó. Egyrészt azért, hogy megismerjük a helyet, a környezetet, másrészt azért, hogy ott ismerjük meg az adott megye gondjait, problémáit.

 

Ferenczi István, a Főjegyzői Kollégium elnöke

Dr Ferenczi István, a Főjegyzői Kollégium elnöke beszéd közben

 

- Hogyan ítéli meg a megyék helyzetét?

 

A mostani nehéz időszakban - ami 1990-től tart - tökéletesen egyet lehet érteni azzal a megállapítással, hogy nem az elosztó, alá-fölérendeltségi viszonyban lévő megyékre van szükség - mint ami volt.

 

Azt hiszem, túllőttek a célon az akkori jogalkotók, hiszen kiürítették a megyék feladat- és hatásköreit. Mostanában egyik kiemelt feladatunknak tartjuk - és a mostani ülés egyik napirendi pontja is ez -, hogy hogyan lehet erősíteni a megyék feladat- és hatásköreit.

 

Ferenczi István, Bács-Kiskun megye főjegyzője

Az elnök szerint nincs szükség az elosztó, alá-fölérendeltségi viszonyban lévő megyékre - mint ami eddig volt

 

Nagyon szisztematikusan dolgoznak azon, hogy ha nem sikerül direkt módon a megyéket megszüntetni - korábban olyan hazugságokat hallottunk, hogy az Unió azt írja elő, hogy nem lehetnek megyék Magyarországon -, akkor indirekt módszerek alkalmazására kerítenek sort, ami igencsak ravasz dolog. Például sok pályázatból kizárják a megyei önkormányzatokat; nem veszik figyelembe a speciális helyzetüket; olyan pénzügyi kötelezettségekkel terhelik őket, amikkel nem szabadna.

 

A megyék nem kapnak támogatást az ÖNHIKI-s pályázatokban. Ugyancsak a megyék ki vannak zárva az Uniós pályázatok önerő igényléséből. Tehát mindent saját magunknak kell megoldanunk. Ráadásul, tavaly elvitték az illetékhivatalokat - átadták az APEH-nak minden fura indok alapján. Nem tudjuk tervezni a bevételeinket. Több megye is kényszerből kötvényt bocsátott ki. Ha azt nézzük, hogy pályázni akarunk, az utófinanszírozás miatt, meg kell előlegezni az összeget - de honnan máshonnan, ha nincs más bevételünk.

 

Főjegyzők az Ülésen

A főjegyzők aggodalommal tekintenek előre

 

Másik probléma, ami szintén a konferencia témája, hogy milyen takarékossági lépéseket lehet megtenni ebben a helyzetben. Szerintem nemcsak a megyék, hanem az önkormányzatok is nagyjából kihasználták már utolsó lehetőségeiket (intézmény-összevonásokkal, elbocsátásokkal csökkentették költségeiket). Meg kell nézni tehát, hogy miből lehet még takarékoskodni. Én egyetértek azzal a véleménnyel, hogy először az államnak kell szétnéznie a maga háza táján.

 

Régóta ostorozzuk, több kezdeményezése is volt a Kollégiumnak, amely szerint nincsenek összhangban az egyes Minisztériumok által kiadott szakmai jogszabályok a pénzügyi lehetőségekkel, az európai színvonalat meghaladó dolgozói létszámot írnak elő, holott ennek az anyagi hátterét soha nem biztosították.

 

A főjegyző kollégákkal erről beszélünk, aztán az Oktatási Minisztériumból hallgatunk meg egy előadót az egyházi és az alapítványi fenntartású iskolák nyilvántartásával, a működési engedély kiadásával kapcsolatban. Ezt követően heves megyei kollégánk tájékoztatást ad az egri kórház privatizációjáról. Az „Egyebek"-ben több olyan témáról beszélünk, ami a mindennapi dolgainkat érintik (választások, bírói gyakorlatok, Kollégium működésével kapcsolatban).

 

Ferenczi István, a Főjegyzői Kollégium elnöke

Dr Ferenczi István: "A Főjegyzői Kollégium elnökeként tulajdonképpen koordinálok"

 

- Önnek, mint a Főjegyzői Kollégium elnökének, milyen hatásköre van a témával kapcsolatban?

 

- Mivel ez nem egy jogi személyiségű társaság, így tulajdonképpen koordinálok. A többi kolléga választott meg jó pár éve, amit tisztelettel elfogadtam. A főjegyző kollégák közötti munkakapcsolatok, valamint a MÖOSZ-szal oda-vissza alapon történő kapcsolattartás a feladatom. Mindig fontos kérdéseket beszélünk meg egymással, adatokat gyűjtünk egymástól, hiszen a MÖOSZ-on belül több szakmai bizottság működik, amelyekhez embereket adunk saját apparátusunkból.

 

Bács-Kiskun Megye Online

 

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum