Kecskeméten 79 álláshely kerül át a kormányhivatalhoz
Közismert, hogy 2013. január 1-ével a kormányhivatalok kirendeltségeként létrejönnek a járási hivatalok, amelyekhez több államigazgatási feladat is átkerül.
Az államigazgatási rendszer megújításával létrejön a 21. századi közigazgatás. Ennek a folyamatnak része a járási hivatalok megalakulása. Aláírták a városházán azt az okmányt, amelynek értelmében megszületett a Kecskeméti Járási Hivatal.
A törvény értelmében a feladatok ellátásához szükséges ingó és ingatlan vagyon a Magyar Állam ingyenes használatába kerül. A kecskeméti önkormányzat és a megyei kormányhivatal között lezajlott egyeztetések eredményeként a város állami használatba adja a Rákóczi út 5. szám alatt lévő Okmányirodát, a szükséges eszközökkel együtt, valamint a Budai utca 7. szám alatt lévő épületet. Utóbbiban ez év közepéig a Kecskeméti Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Óvoda működött. Utóbbi, mintegy 3 ezer négyzetméteres ingatlan felújított épületrészeiben az önkormányzat ugyanakkor óvodai férőhelyek kialakítását tervezi, pályázati forrás bevonásával. Ezért a járási hivatal céljára átadott ingatlan kapcsán az a megállapodás született, hogy nyertes pályázat esetén a felújított épületrészre vonatkozó ingyenes használati jog megszűnik.

A Kecskeméti Járási Hivatal létrehozásával kapcsolatos döntéseket hozott a város közgyűlése
A törvény értelmében a járási hivatalokhoz kerülnek a feladatokat ellátó köztisztviselők és munkavállalók, jogviszonyuk kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakul és folyamatos lesz. Kecskeméten a polgármesteri hivatalból összesen 79 álláshely kerül át január 1-től a kormányhivatalhoz.
Mi a járás?
A Kormány célja olyan modern kori járások kialakítása, amelyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel működő rendszer létrejöttéhez. A járás az államigazgatás legkisebb területi egysége lesz, amely a települési jegyzőket tehermentesítve veszi át az önkormányzatoktól az államigazgatási feladatok egy részét.
MCOnet