Nehéz évre számít Dr. Ferenczi István

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, a többi megyéhez hasonlóan, nehéz évet fog zárni, de a 2009-es év még nagyobb nehézségeket tartogat - tudtuk meg Dr. Ferenczi István főjegyző úrtól.

- Hogyan zárták a 2008-as évet?


- A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, hasonlóan a többi önkormányzathoz, nehéz évet fog zárni. A megyei önkormányzatoknál a probléma hatványozottan jelenik meg a megyék hátrányos megítélése miatt. Mi viszonylag jól le tudjuk zárni, de nincs vége még az évnek, folynak a számítások. Az már világos számunkra, hogy nem lesz olyan pozitív a 2008-as év, mint az előző időszak.

 

Dr. Ferenczi István, Bács-Kiskun Megye főjegyzője

Dr. Ferenczi István, Bács-Kiskun Megye főjegyzője


A nehézséget az állami támogatások és a bevételi források szűkössége jelenti. Mindenesetre az intézmények működőképességét meg tudtuk őrizni. Ezen felül az önkormányzat számos - uniós és egyéb - pályázatot nyújtott be, jó néhány eredményét még nem tudjuk, de ha nyernénk, akkor fontos beruházásokat tudnánk végrehajtani a későbbiek folyamán. Több korábban benyújtott pályázatunk nyertes lett, melyeket intézmények fejlesztésére fordítunk.

 

A megyei könyvtár épülete

A képen a Katona József Könyvtár


- Hogyan készülnek 2009-re?


- 2009 egyelőre kiszámíthatatlan. A kormány már sokadik változatával állt elő az állami költségvetésnek. Semmi olyat nem látok, ami javítaná a megyei önkormányzatok helyzetét.


December 12-én lesz a Megyei Közgyűlés utolsó ülése, melyen a jövő évi költségvetési koncepció lesz a téma többek között. Az elfogadott korlátozó intézkedések kapcsán számításaink szerint a jövő évben az idei költségvetésünkhöz képest másfél milliárd forintnyi hiányt látunk.


Az örökösödési illeték eltörlése 20 millió forintos összeghatár alatt, csak a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnál körülbelül 250 millió forint kiesést jelent. Ennek kompenzálásáról, legjobb ismereteim szerint, nincs szó. Úgy látjuk, hogy az állami normatívákból is kevesebbre számíthatunk 2009-ben, mint idén.

 

Üléseznek a képviselők

Üléseznek a képviselők


Felháborodással vettük tudomásul a közszférát érintő bérjellegű megszorításokat, s igazságtalannak tartjuk. Nem felel meg az a kijelentés, hogy ezáltal az elbocsátásokat meg lehet akadályozni - amit természetesen szeretnénk elkerülni -, de elsődleges cél továbbra is, hogy a megyei önkormányzat feladatait tisztességesen eltudjuk látni.

 

Dr. Ferenczi István, Bács-Kiskun megye főjegyzője

Dr. Ferenczi István erős megyéket szeretne


Várjuk az önkormányzati középszintre vonatkozó elgondolások kidolgozását, amelyek alapján egy erős megye jöhetne létre - megfelelő hatáskörökkel és a feladat ellátásához szükséges eszközök biztosításával.

 

Bács-Kiskun Megye Online

 

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum