Sikeres volt az újévi koncert Kecskeméten

Az idei évben a Kulturális Központ színháztermében köszöntötte az új évet a Szimfonikus Zenekar hagyományos újévi hangversenyével.
Bár ezúttal nem a nagyszínház adott otthont az újévköszöntő hangversenynek az érdeklődés egy kicsit sem volt kevesebb. A teltházas rendezvényen résztvevőket dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere köszöntötte, és kívánt Boldog Új Esztendőt mindenkinek. Köszöntőjében a polgármester felvázolta az új Alaptörvény kivételes lehetőségeit Kecskemét számára.

Illényi Katica volt a koncert sztárvendége
A közönség állva tapsolta meg Illényi Katica előadását

 

A hangverseny elején átadták Az év zenekari művésze díjat, melyet az idén Palatinus Ferenc kürtművész vehetett át.
Az est házigazdája Ókovács Szilveszter volt, művészvendégként pedig Illényi Katica szórakoztatta a nagyérdemű közönséget.
A teltházas koncertnek hatalmas sikere volt az idei évben is.

(Forrás és képek: kecskemet.hu)

-SZK-