A Kecskeméti Főtér és környezete építészeti megújítása

Október 14-én, a Kecskemét Városháza Dísztermében, dr. Iványosi-Szabó András, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, és Öveges László főépítész részvételével került sor a „Kecskemét Főtér építészeti-megújítása” ötletpályázat eredményhirdetésére.
A díjazott pályamunkák tervei immáron a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár előcsarnokában a szélesebb közönség számára is megtekinthetők - a Könyvtár nyitvatartási idejében (kedd-szombat 10-19 óráig) - október 31-ig.


Kecskemét Városházán került sor a kecskeméti Főtér és környezetének megújítását modellező ötletpályázat ünnepélyes eredményhirdetésére, ahol a győztes pályamunkákat is bemutatták.

Ezt követően került kiállításra az anyag a Könyvtárban, hogy azt a kecskeméti polgárok is megismerhessék, és egy később, ugyancsak a Kecskemét Városháza Dísztermében megtartandó fórumon véleményezhessék.

Kecskemét város elöljáróit és a szakma neves képviselőit egyaránt felvonultató zsűri három pályaművet rangsorolt – értékelésük szerint ugyanis három olyan pályázat volt, amely teljességében fel tudta dolgozni ezt a nagy területet.

kecskemet_epiteszeti_palyamunkak_Kecskemét Főtér felujitas építészet rendezvény kiállítás  Kecsekmét Online hírek




Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata még további három pályaművet vásárolt meg, egyenként 500 ezer Forint értékben

A díjazott pályamunkák tervei immáron a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár előcsarnokában a szélesebb közönség számára is megtekinthetők - a Könyvtár nyitvatartási idejében (kedd-szombat 10-19 óráig) - október 31-ig.
- Kecskemét online


I.  helyezett pályaművét 3 millió Forintos díjban részesítették.
II. - III.  pályaművek egyaránt második helyre kerültek besorolva, ezzel is érzékeltetve magas színvonalukat – ezeket egyenként bruttó 1-1 millió Forinttal díjazták.

Á+A Terv Bt: Székely Ágnes, Erdélyi László, Bozóky László, Dubinczky Csilla, Rabi Anisz, Erdélyi Csaba, Szabadics Attila, Kovács Péter, Csizmadia János
ARCHIMAGO KFT: Tóth Péter, Benkő Melinda, Varga Imre
A+ Építész Stúdió Kft: Kovács Andor Krisztián , Tamás Anna Mária
Völgyzugoly Műhely Kft: Ferik Tünde, Lukács Péter, Kéthelyi Márton, Gólya Szilvia, Südi Beáta
Pajer Nóra, Soltész Noémi, Várhidi Bence

Forrás: www.kecskemet.hu

Kecskemét Online: www.keon.hu


Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét