Kecskemét elutasítja a beruházást – a beruházó visszalépne

Egyöntetűen utasította el Kecskemét közvéleménye és vezetése a volt KTE pálya területére felépíteni szándékozott bevásárlóközpontot a szerdán este, a kecskeméti Városháza zsúfolásig megtelt dísztermében tartott lakossági fórumon.

Régen volt ilyen hatalmas érdeklődés lakossági fórumon, mint tegnap este, a volt KTE pálya területére felépíteni szándékozott bevásárlóközpontot bemutató találkozón. A padsorok teljesen megteltek, még a falaknál is álltak az érdeklődők, a legmagasabb szinten képviseltette magát a városvezetés, a városi civil szféra és a beruházó.

 

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében a fórumon megjelent dr. Zombor Gábor polgármester, dr. Metzinger Éva jegyző asszony, dr. Sárközy István alpolgármester, Nagypál Sándor, a Városstratégiai Iroda vezetője, Öveges László főépítész, valamint Falu György, a Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottság elnöke. Ezen kívül városi képviselőket, frakcióvezetőket, a városi civil szervezetek vezetőit, vállalatvezetőket, a helyi közélet reprezentánsait, építészeket és képzőművészeket is szép számmal felfedezhettünk az érdeklődők között.

 

A kecskeméti beruházó, osztrák-magyar tulajdonú Magnum Hungária Kft.-t jelen lévő stábját Csillagh András, a Real Managemant ügyvezető igazgatója képviselte, a felépíteni szándékozott pláza terveit pedig maga a tervező építész: a Bécsből érkezett Széll András mutatta be, táblákon szemléltetett látványtervek, tervrajzok, és vetítéses prezentáció keretében.

 

Mint tudott, a kecskeméti pályázaton első helyezett céget Kecskemét kizárta, ennek okán került beruházói helyzetbe a Magnum Hungária Kft. A szakmai zsűri a beépítésre készített első tervet visszaküldte, kifogásolta hogy a felépíteni szándékozott épület nem eléggé tagolt, és sérelmezte a reklámok nagy felületét is.

 

A szerda esti prezentáción bemutatott bevásárló és szolgáltató központ két nagy szupermarketet: az Interspar áruházát és egy nagy elektronikai üzletlánc áruházát, valamint egyéb kecskeméti üzleteket foglalna magában. Ezek mellett kaszinó és vendéglátó egységek kerülnének ide, a komplexum alatt pedig 880 gépkocsi számára parkolási lehetőséget nyújtó mélygarázs épülne.

 

A kecskeméti tervező elmondta, hogy az épületet zöldfelülettel tagolnák tovább, meg szeretnék őrizni a jelenleg is a területen lévő fákat, a kényszerűségből kivágásra kerülőket pedig pótolnák. Továbbá cserjéket ültetnének, a Kecskemét plaza környezetét parkosítanák, és az épület tetejére is zöldfelületet terveznek a gyermekmegőrző-óvodához kapcsolódó játszótérrel, terasszal. A víztorony mellé egy mászófal kerülne.

 

A kecskeméti tervek láthatóan nem győzték meg a kecskemétieket, akik igen határozott – nem egyszer érzelmileg is túlfűtött hozzászólásokban mutattak rá a terv esztétikai hiányosságaira és a beépítés életszerűtlenségére. A felszólalók szóvá tették a kecskeméti szórakoztató- és bevásárló központ kapcsán várhatólag megnövekvő zaj- és porterhelést, a közlekedés ellehetetlenülését, a környékben lakók életkörülményeik romlásától félnek.

 

Hangsúlyos szempontként merült fel a város arculatának megőrzése is: többen kifejtették, hogy a doboz hatású szerkezet nem illik a környezetbe, teljesen idegen a mindössze 500 méterre fekvő, gyönyörű, szecessziós főtértől - ilyen frekventált, a belvároshoz kapcsolódó központi helyen nem szabadna egy ilyen, a városok szélére való plázát felépíteni. Ésszerű érvként merült fel, hogy a kecskeméti építésekről ne a budapesti tervtanács döntsön: az itt élő emberek véleménye számítson. Szóba került, hogy egy beruházás kapcsán más hasznosulás: így lakóházak, iroda, vagy szálloda is felmerülhetne – erre azonban, a beruházó tájékoztatása szerint, a jelen szerződés értelmében nincsen lehetőségük.

 

A környékben lakók és a megjelent, felszólaló építészek mellett a Városi Tervtanács, a Városszépítő Egylet és a Városi Civil Kerékasztal véleményét tolmácsoló potentátok is egyhangúlag utasították el a volt KTE pálya területére felépíteni szándékozott bevásárlóközpont terveit.

 


 

A kecskeméti fórum végeztével, a beruházót képviselő Csillagh András közölte, hogy érzékelve az Önkormányzat, a város polgárai, valamint az itteni civil szervezetek egyöntetű ellenállását a tervezett beruházással kapcsolatban, a Magnum Hungária Kft. hajlandó elállni az építkezéstől, és kész az eddigi költségeik árán a területet visszaértékesíteni az Önkormányzatnak.

 

Forrás: www.kecskenet.hu


Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét