Kecskeméten rendezték meg a Raptor Kupa III. futamát
Az elmúlt hétvégén, a Metro Áruház háta mögött kialakított professzionális tereppályán került megrendezésre a több évre visszatekintő hagyományokkal rendelkező Raptor Quad Kupa. Eddig a roncsderbivel együtt szervezett versenysorozat a kecskeméti állomásán neveztek legtöbben: összesen 25-en.
A nyitó futam május 1-én Csongrádon, a második forduló május 17-én Kecelen volt. Három kategóriában indulhattak a versenyzők: 250 ccm alatt, 400 ccm alatt és 400 ccm felett.
A rendezvény különlegessége, hogy a szervezők a legalsó kategóriát a legkisebbeknek, az utánpótlás számára indították, ahol a legifjabb versenyző még nem töltötte be a 10. évet, de a legidősebb is kiskorú. A gyerekek között vannak, akik 3-4 éves koruk óta quadoznak.
Bár a hazaiak nem jeleskednek az utánpótlás nevelésben, de mivel a Raptor Kupa országos versennyé nőtte ki magát, így is volt 6 induló az ifjabbaknak kiírt kategóriában. A szervezők reménykednek abban, hogy az idén még Mezőtúron, Rúzsán, Mórahalmon megrendezésre kerülő három futamban lesznek kecskeméti fiatalok is.