Egy tonna romlott hús egy belvárosi ABC-ben - Kecskemét

Kecskemét - Egy tonna romlott húst találtak egy kecskeméti belvárosi ABC-ben és szintén emberi fogyasztásra alkalmatlan virslit egy raktárban.
A boltban lévő hús minőségére egy lakossági bejelentés hívta fel a hatóságok figyelmét. Az ellenőrzés alatt derült ki, hogy az üzlet tulajdonosa egy raktárt is üzemeltet. Ezt is lezárták, mivel a vizsgálatot azonnal nem tudták elkezdeni. A zárat azonban feltörték, majd megpróbálták kimenekíteni az épületből a bent lévő árut. A rendőrség tetten érte az elkövetőket, így bukkantak rá a szintén romlott virslire. A raktár tételes átvizsgálását csütörtökön kezdték meg.

Hiába érkeztek a vásárlók csütörtökön az egyik belvárosi ABC-hez, ajtaján hatósági zárat találtak. Azután tették ezt rá, miután bebizonyosodott, régen lejárt szavatosságú hústerméket árultak. Még állati fogyasztásra sem alkalmas az üzletben lefoglalt, többségében sertéshús.

A romlott húst bejelentés alapján találták meg. A boltot azonnal bezáratták, és lezárták azt a raktárt is, ahol a húsokat tárolták. A vizsgálat még javában tart, és napokig is elhúzódhat. Most még azt sem tudni, milyen jogcímen szabják ki a büntetést, de a bírság több millió forint is lehet. „Szerdán későn kaptuk a bejelentést, ezért csak odáig jutottunk, hogy megállapítsuk, mégis mennyi hús lehetett a boltban. 1 tonna, vagy még több is ez a mennyiség” — mondta Kovácsné dr. Magyar Katalin hatósági főállatorvos.

A raktárnak ugyanaz a tulajdonosa, mint az üzletnek, így jutottak el erre a címre a szakemberek. Szerda este kilenc óra tájban érkezett egy lakossági bejelentés a rendőrségre, hogy megpróbálják kimenekíteni az árut. Éppen virslit pakoltak egy teherautóra, mikor tetten érték őket. A terméket ránézésre is romlottnak találta a hatóság, amely csütörtökön tételesen átvizsgálja ezt az elosztó raktárt. Nem tudni, mit tároltak még itt, milyen körülmények között és arra sem tudtak most még választ adni, hogy más üzletek polcaira is került-e a romlott húsból.

A zárfeltörés miatt három tettes ellen indult eljárás, őket rajtakapták a rendőrök miközben a húst pakolták ki az épületből, tudtuk meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Nyikos Tamástól. A zárfeltörők egy év szabadságvesztést vagy egy év közmunkát kaphatnak büntetésül.

(Forrás: www.kecskemetitv.hu)

Szóljon hozzá fórumunkon: Egy tonna romlott hús egy belvárosi ABC-ben - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz