Itt a tavasz – jön a kecskeméti fesztivál


Idén már 24. alkalommal rendezik meg a Kecskemét hírös város művelődési intézményei az országos rendezvénysorozathoz kapcsolódó Kecskeméti Tavaszi Fesztivált. A gazdasági bajok ellenére is egyre bővülő kulturális választékról szerdán délben tartottak tájékoztatót.
A kecskeméti Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban tartott sajtótájékoztatón Bak Lajos igazgató üdvözölte a város és a társintézmények vezetőit, szervezőit, valamint a sajtó képviselőit. Kifejezte meggyőződését, hogy a kulturális ágazatot is sújtó, a jelenlegi válság generálta érdeklődés-visszaesésből hosszú távon csak a színvonal jelenthet kivezető utat. Ezzel együtt, Kecskemét városunk fesztiváljai által kínált kulturális vonzerővel a turisztikai szezon időtartamát is igyekeznek kitolni. Ennek szellemében fogtak a XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál szervezésének is, amelynek keretében 80 esemény – köztük fesztiválok a fesztiválban – kerülnek a város közönsége elé.

A 10 millió Forintos városi támogatással megrendezésre kerülő, március 16-tól április 6-ig, változatos helyszíneken zajló programsorozat összköltsége elérheti az 50 milliót is, amit szponzorok segítségével, illetve belépőjegyekből biztosítanak a kecskeméti rendezők.
- Örömteli esemény, amikor városunkba is beköszönt a tavasz, és a vele együtt érkező fesztivál. – e szavakkal kezdett a programok ajánlásába dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere.
- Külön öröm, hogy a Szimferopollal ápolt testvérvárosi kapcsolatunk révén egy kiváló együttes érkezik Ukrajnából, és a cseh nagykövet, mint az idei Tavaszi Fesztivál: Csehország képviselője, nálunk is tiszteletét teszi majd. E látogatás révén esetlegesen a közeljövőben egy újabb testvérvárosi kapcsolatfelvétel lehetőségére is nyílhat majd mód

- Rossz tapasztalatunk, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben, a financiális megfontolásokra való hivatkozással az értékek még inkább háttérbe szorulnak. Kecskemét nem ezt az utat választja, sőt szembe megy ezzel, s ennek szemléletes példája lesz a XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál színes kínálatot felvonultató eseménysorozata is.

Kecskeméten törekvésünk, hogy a valós kulturális értékek minél szélesebb rétegekhez juthassanak el, s ezt nem csak a választékban, de a kedvező jegyárakban is igyekeztünk érvényesíteni.
A minden korosztálynak kellemes, színvonalas kikapcsolódást kínáló XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kapcsán dr. Sárközy István kulturális alpolgármester külön is kiemelte fontosságát a fiatalabb korosztályok megszólításának. Ennek kapcsán örömteli esemény a kecskeméti diákok részvétele a produkciókban, hogy az idei tavaszi fesztivál rendezvényeibe – közreműködőként is – minden eddiginél nagyobb arányban sikerült bevonni az öntevékeny fiatalokat.

Forrás: www.kecskemet.hu

Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét