Magyarország sokkal többre képes


Orbán Viktor két évtizede van a politikai pályán. Ezen időszak alatt megélt sok jót és rosszat, de sosem adta föl a küzdelmet. A volt miniszterelnök a Kecskeméti Lapoknak beszélt sikerről, válságról, futballról és családja karácsonyi készülődéséről...
de arra a kérdésre is válaszolt, mit kíván a kecskemétieknek az új esztendőre...

- Ön húsz éve aktívan politizál. Ha végigtekint ezen az időszakon, mely fontos döntéseire a legbüszkébb?

- Az az igazság, hogy az elmúlt húsz évben szinte kizárólag fontos döntésekkel találtuk magunkat szemben. Már a kommunizmus alatt a kommunistákkal és a szovjetekkel való nyílt szembenállásban való részvételem is egy ilyen döntés volt, s ugyancsak meghatározónak számított a parlamenti képviselőség vállalása 1990-ben.

Az 1994-es választásokat követően új helyzet állt elő: a nemzeti-keresztény-konzervatív oldal a megelőző négy év rendszerváltoztató kormányzása következtében gyakorlatilag megsemmisült, s az MSZP-SZDSZ 72 százalékos többséggel úgyszólván „egyedül" maradt a parlamenti palettán. Ekkor újra fontos döntést hoztunk: újjászerveztük a nemzeti érzelmű emberek politikai közösségét, a Polgári Szövetséget. Ennek sikere vezetett az 1998-as választási győzelemhez, amelynek nyomán megkaptuk a kormányzás lehetőségét és felelősségét. Aztán a kormányzás során is rengeteg meghatározó döntést kellett meghoznunk, hiszen 1998 és 2002 között világszerte válság válságot követett, amelyek Magyarországon is éreztették hatásukat. Mindebből az emberek viszonylag keveset éreztek, mert minden ilyen válságos szituációból sikerült gyorsan kilábalni. Emlékezzünk csak: ebben a ciklusban dőlt össze az orosz piac, aztán összeomlott a távol-keleti tőzsde, majd terrortámadás érte a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyait, elkezdődtek a NATO-bombázások az akkori Jugoszlávia ellen, és akkor még nem beszéltünk az árvizekről, amelyek szintén komoly megpróbáltatások elé állították az egész országot és természetesen magát a kormányt is.

- Említene olyan döntést is, amit azóta megbánt, vagyis amit mai ésszel és tudással másként csinálna?

- Majd ha öregkoromban otthon merengek a karosszékben, akkor talán lesz időm ezen gondolkodni, de addig lefoglalnak a feladatok. Ám egyvalamit valóban másként csinálnék a fontos dolgok közül: több időt töltenék a gyermekeimmel. Az ember ugyanis egy idő után rájön, hogy ezt a munkát, amit mi végzünk, sohasem lehet befejezni, legfeljebb csak abbahagyni. Néha 15-16 órát dolgozom, miközben a gyerekek nőnek, és az a nap, amit nem töltöttünk együtt, már sohasem fog visszajönni. A legnagyobb feladat annak az egyensúlynak a megtalálása, hogy az ember a gyerekeivel is legyen és a munkáját is el tudja végezni. Mint minden családapa, én is sajnálom az összes olyan napot, amit nem tudtam a családom és a gyerekeim mellett tölteni.

Ugyanakkor azt minden politikusnak tudomásul kell vennie: a mi szakmánkat nem lehet napi nyolc órában, „félgőzzel" végezni. Ez adja a munkának a nehézségét és egyben a szépségét is. Ez ugyanis egy hivatás, és a hivatását az ember nem kizárólag a munkaidejében gyakorolja, hanem éjjel-nappal. Ha a „frontvonaltól" távol van, akkor is a hivatásán, a munkáján jár az esze. Ezt nem panaszként vagy dicsekvésként mondom, hanem magyarázatképpen.

- Említette a Szövetséget, amelynek létrehozását ma is jó döntésnek tartja, hiszen ez jelentős mértékben hozzájárult az ön által vezetett polgári kormány 1998-as megalakításához. Ezt követően, az ezredforduló táján azonban többen a Fidesz vezetői közül, és személy szerint ön is egy jobboldali uniópárt létrehozásában látták az MSZP legyőzésének zálogát. Ma is így látják-e, avagy a Szövetség tagjai bizonyos mértékig megőrizhetik önállóságukat, amint az tetten érhető a KDNP önálló frakcióalakításában, vagy épp a Kisgazda Polgári Szövetség, illetve a Nemzeti Fórum esetenkénti markáns fellépésében?

- A Szövetség lényege, hogy valamennyi szervezet maga dönt a saját részvételéről. Aki a Szövetségben részt akar venni, annak föl kell mérnie saját erejét, saját lehetőségeit, meg kell fogalmaznia saját céljait, és ezek alapján kell döntést hoznia a Szövetségben való részvételéről, illetve annak mikéntjéről. Ez a felfogás, vagyis az egymás partnerként, egyenrangú szövetségesként való elfogadása különböztet meg minket a kommunista egységpártoktól. Ez alapján tehát én továbbra is ragaszkodom ahhoz a politikához, mely szerint a szövetséges maga határozhat a saját sorsáról, és mi a Fideszben továbbra is nyitottak vagyunk a partneri együttműködésre.

A Szövetségre egyébként a kérdésben megfogalmazottakkal szemben nem azért van szükség, hogy a szocialistákat vereségre kényszerítsük, ez már csak az együttműködés egyik lehetséges hozadéka. Szövetségünk létrejöttének valódi oka, hogy összefogásunkkal Magyarországot ismét sikeres országgá tehessük. Merthogy Magyarország ma Európa legsikertelenebb országa, melyet Európa legsikertelenebb kormánya vezet.

Magyarország, az itt élő emberek miatt, ennél sokkal többre képes. Minél előbb változásra van tehát szükség annak érdekében, hogy hazánk ismét sikeres ország legyen, ahol a magyarok szívesen élnek, mert úgy érzik, hogy ami itt történik, az az ő érdekeiket szolgálja. És persze a külföldiek is érezzék úgy: Magyarország egy izgalmas, érdekes, vonzó hely, ahová érdemes eljönni, ahol érdemes körülnézni, barátokat keresni, beruházni.

- Sok más eshetőség mellett két szélsőséges, vagy ha úgy tetszik, merész lehetőséget is fel szoktak vetni politikai elemzők a 2010 utáni helyzetre vonatkozóan. Az egyik szerint 2/3-os többséget szerez a választáson a Fidesz vezette Szövetség, a másik pedig arról szól, hogy a Gyurcsány vezette MSZP újra bizalmat kap a választóktól, és kormányt alakíthat. Mi várhat Magyarországra az első, s mi a másik esetben?

- Ezeket a teóriákat mindig a találgatások kategóriájába szoktam sorolni. Azt ugyanis, hogy mi fog történni Magyarországon 2010-ben vagy azután, az emberek fogják eldönteni.

Az is egy érdekes persze, hogy a pártelnökök milyen célokat tűznek ki maguk és a pártjuk elé, de a döntő az, hogy az emberek mit gondolnak és hogyan szavaznak.

Szerintem érdemes a tényekre hagyatkozni: 2002 óta van szocialista kormánya Magyarországnak. Kormányzásuk következtében „sikerült" elérniük, hogy az elmúlt négy év során egyedüli európai országként mi produkáltunk folyamatosan romló gazdasági növekedési mutatókat. 2004-ben öt százalékos növekedésről indultunk, ebből minden évben veszítettünk, majd elértük a nulla pontot, jövőre pedig már a gazdasági hanyatlás - vagyis a recesszió - időszaka következik. Ez az egyetlen tény önmagában is elegendő bizonyíték arra, hogy mielőbb változásra van szükség Magyarországon.

Az embereket 2006-ban csúnyán átverték, sokan bánják is akkori döntésüket - így utólag. Ám erről szól a demokrácia: az ember döntött egyszer, korrekcióra pedig négy év múltán nyílik lehetősége. Az ország most a 2006-ban hozott döntés következményeit szenvedi el, de ezért nem az emberek a felelősek, hanem azok, akik tudatosan hazudtak nekik és átverték az egész országot. A kormánynak így semmifajta választói felhatalmazása sincs arra, amit tesz, amire pedig megvan a felhatalmazása, azt nem csinálja.

Azt nem tudom, meddig tűrik a magyar emberek mindezt, de optimista vagyok a jövőt illetően. Bízom abban, hogy nem veszett még ki a magyar virtus...

- Készít-e számvetést az év végén egy pártvezető?

- Az év vége egy nyugodtabb időszak a politikus életében is, amikor átgondolhatja, mit csinált az egész esztendőben, abból mi volt sikeres, s mi volt sikertelen, mi volt helyes, és mi volt helytelen. Mert nem mindig az a helyes, ami a sikeres, de ezek már azok a bonyolult gondolatok, melyeket az ember így, karácsony táján inkább csak saját magának fogalmaz meg...

- Mit kíván a kecskemétieknek a 2009-es esztendőre?

- Minden kecskemétinek sok erőt és főleg jó egészséget kívánok, mert ha egészség van, minden van. Azt kívánom, hogy kerülje el őket a bú, a baj és a betegség.

Másfelől pedig, hogy ne adják föl a reményt, mert Magyarország jobb hely annál, mint amilyennek pillanatnyilag látszik, s leszünk még sokkal sikeresebbek, mint amilyenek manapság vagyunk. Magyarország ugyanis sokkal többre képes, mint amit ma kihoz magából, és ez a lehetőség egészen addig fennáll, amíg az emberek tudatában vannak saját és hazájuk képességeinek. Azt kívánom a kecskemétieknek, ne adják föl a reményt, és bízzanak a változásban, sorsuk jobbra fordulásában!

Haág Zalán

 

Névjegy


Orbán Viktor 1963-ban született Székesfehérváron, gyermekkorát Alcsútdobozon és Felcsúton töltötte. 1981-ben a Teleki Blanka Gimnázium angoltagozatán érettségizett.

1983-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatójaként a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium (1988-tól Bibó István Szakkollégium) egyik alapító tagja. 1984-ben több társával megalakította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget, amelynek egyik szerkesztője volt. 1989-90-ben az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta.

Alapító tagja az 1988. március 30-án megalakult antikommunista, radikális, alternatív és liberális ifjakat tömörítő Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz). 1988 márciusától 1989 októberéig a Fidesz egyik szóvivője.
1989. június 16-án a Hősök terén, Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai ravatalánál elmondott beszédével - amelyben szabad választásokat és a szovjet csapatok kivonulását követelte - vált országosan és Európa-szerte ismert politikussá. 1989 nyarán tagja volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának.

1990 óta a Magyar Országgyűlés képviselője. 1990 májusától 1993 májusáig a Fidesz frakcióvezetője, majd 1993 májusában a Fidesz elnökévé választották, mely tisztséget - kisebb megszakítással - azóta is betölti.

Az 1998. évi parlamenti választásokat követően a Fidesz-Magyar Polgári Párt - FKGP - MDF koalíciós kormány vezetője, miniszterelnök. A vezetése alatt álló kabinethez kötődik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel létrehozása, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a hazai vállalkozásokat segítő Széchenyi Terv megalkotása és több szimbolikus beruházás - mint például a Magyarországot és Szlovákiát összekötő Mária Valéria-híd második világháborús romjaiból való újjáépítése vagy a Nemzeti Színház felépítése. Kormányzása alatt a sikeres gazdaságpolitikának köszönhetően a növekvő jövedelmek mellett jelentősen csökkent a pénzromlás mértéke, a költségvetési hiány és az államadósság, az ország akkoriban négyévnyire volt az euróövezeti csatlakozástól.

1999 márciusában a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként aláírta hazánk csatlakozási jegyzőkönyvét a NATO-hoz.

2002 októberében az Európai Néppárt alelnökévé választották. 2003 májusában a Fidesz-Magyar Polgári Párt a jelentősen kibővült tagságával Szövetséggé alakult, melynek elnökévé választották.

Orbán Viktor nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük van.

 

Orbán Viktor és a foci


Orbán Viktor gyermekkorától kezdve sportol, több futballklubban is játszott. Jelenleg a Felcsút SE igazolt játékosa.

A volt miniszterelnök szerint a futball a nemzeti kultúra része. Szerinte a magyar focinak nemcsak múltja, de jövője is van. És ezért Orbán tenni is igyekszik: alapítója a 2007 áprilisában megnyílt Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának, amely jelenleg több mint száz közép- és általános iskolás gyermekkel foglalkozik.

A Fidesz elnöke figyelemmel kíséri a KTE szereplését is az elsőosztályú futballbajnokságban. Mint a Kecskeméti Lapoknak fogalmazott, különösen a kecskemétiek „harcossága" tetszik neki, amivel eddigi sikerüket is kivívták, s ami példaként szolgálhat a többi hazai futballcsapat számára is.

 

Kecskemétről mondta


Orbán Viktor december 3-án Kecskemétre látogatott, és láthatóan jól érezte magát a hírös városban, ahol megbeszélést folytatott Zombor Gábor kecskeméti polgármesterrel, Bányai Gáborral, a megyei közgyűlés elnökével, továbbá Horváth Zsolttal és Nyitray Andrással, városunk egyéni országgyűlési képviselőivel.

A Fidesz elnöke szívesen jön Kecskemétre, melyet az ország egyik legizgalmasabb városának tart. „Ha valaki átsétál a történelmi városrészen, akkor egy máshol ismeretlen hangulatot is megtapasztal. Ha Gaudí élne és ellátogatna Kecskemétre, nagyon bánná, hogy ezek a szecessziós megoldások - melyek a Városházát vagy a Cifrapalotát díszítik - nem neki jutottak eszébe. Kecskemét egy nagyszerű polgárváros, ahol a munka, a család, a tekintély, a tudás, a teljesítmény - ha nem is a régi fényükben, de még mindig magasan - ragyognak" - nyilatkozta még februárban lapunknak.

 

A legnépszerűbb politikus

Másfél hete hozták nyilvánosságra azt a - Szonda Ipsos által végzett -

közvélemény-kutatást, mely szerint a Fidesz elnöke a legnépszerűbb politikus hazánkban. Orbán Viktor 45 ponttal álla a lista élén, megelőzve a dobogós Szili Katalin házelnököt és Sólyom László köztársasági elnököt.

Bár Orbán Viktornak az elmúlt két évtizedben volt már a mostaninál magasabb rokonszenvpontszáma is, ilyen előkelő pozícióban még egyszer sem szerepelt a lajstromon. Elemzők rámutatnak: Orbán kedvező helyezésének alapvető oka, hogy a nagyméretűvé duzzadt Fidesz-tábor rendkívüli módon felsorakozik mögé, miközben más pártok szimpatizánsainál nem figyelhető meg ilyen erőteljes kiállás választott pártjuk politikusai mellett.

Forrás: www.kecskemet.hu

Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét