Nem várjuk – de készülünk a kemény télre Kecskeméten


A meteorológiai előrejelzések, és az egyre harapósabb mínuszok egyaránt azt látszanak igazolni, hogy a tél java – sajnos – még előttünk van.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata mindenesetre felkészült a téli síkosság-mentesítési feladatok ellátására – tudtuk meg a csütörtökön délután tartott sajtótájékoztatón.A tájékoztatást Sipos László alpolgármester az elmúlt évek gyakorlatának felvázolásával kezdte. A téli útüzemeltetési feladatok végrehajtása az elmúlt időszakban a Mega-Sped kft.-vel, a feladatellátásra 2007. november 8-án határozott időtartamra megkötött vállalkozási szerződésben megfogalmazottak szerint valósult meg. Ennek alapján - amennyiben az időjárási körülmények indokolttá teszik, a védekezés a város kezelésében lévő 246 km burkolt úthálózatra és 336 km burkolatlan úttestre(melynek teljes felülete 1 210 680 m2), továbbá 48,5 km (97 340 m2) kerékpárútra, 29 km (67 200 m2) járdafelületre, 13 000 m2 parkoló területre, és a tömegközlekedéshez kapcsolódóan összességében 6 500 m2 buszöböl és buszváró peron területére terjed ki.

A kecskeméti vállalkozó a feladat ellátásához speciális eszközparkkal rendelkezik, melynek állománya 1 db EPOKE S3500W típusú nedvesített sószóróval felszerelt MAN tehergépkocsi, 4 db SA-07 típusú sószóróval és hóekével felszerelt ©koda tehergépkocsi, 2 db hóekével felszerelt MAN tehergépkocsi, 1 db hóekével felszerelt TÁTRA tehergépkocsi, 6 db hóekével, sószóróval felszerelt MULTICAR típusú önjáró hótoló, továbbá a hó-eltakarítási, -elszállítási feladatokra 3 db markoló-rakodógép, 2 db önjáró földgyalu és 8 db nyerges gépjárműszerelvény. Ezek mellett szükség esetén elsősorban a külterületi tanyai gyűjtő utak hó-eltakarítására bérleti szerződéssel további célgépeket tud munkába állítani. A kecskeméti vállalkozó a telephelyén az útszóráshoz mintegy 400 tonna sót tart készenlétben

A hó- és síkosság-mentesítés legkésőbb az észleléstől számított két órán belül megkezdődik, és szükség szerint először a tömegközlekedési útvonalakon, ezt követően az egyéb fő- és gyűjtő utakon, majd a kiszolgáló- és lakó utakon, valamint a külterületi tanyai gyűjtő utakon történik meg. Párhuzamosan a kerékpárutak és a járdák (buszmegállók) mentesítése is megvalósul.

A vállalkozóval kötött szerződés értelmében az Önkormányzatnak nem kell készenléti díjat fizetnie, kizárólagosan az elvégzett munkáért járó összeget kell teljesítenie. Ugyancsak a szerződés alapján, a szükség szerint elvégzett munkákat több oldalról is ellenőrzik: a munkagépekben GPS-követőrendszer van, és a teljesítést GPS-lapokkal és teljesítési naplóval is kontrollálják.


2007. novemberében mindössze egy alkalommal történt beavatkozás, ennek költsége 367.296 Ft volt. Decemberben a közutakon és a járdákon, kerékpárutakon 18 alkalommal kellett hó- és síkosság-mentesítést végezni 88.698.875 Ft költséggel. A hó- és síkosság-mentesítés 2008. évre tervezett előirányzata 140.000.000 Ft volt - január hónapban összesen 8 alkalommal kellett beavatkozni, a hó- és síkosság-mentesítési költség 47.151.295 Forintot tett ki, majd november 23-án kellett a közutakon beavatkozni a Mátyás király krt., Szent István krt., Vacsiköz, Nyíri út, Irinyi utca, Akadémia krt., Csabay Géza krt., III. Béla krt. útvonalon. Az útfelület sózása 59 961 m2-en 467.696- Ft költség mellett történt meg. A felsorolt összes költséget figyelembe véve a 2008. évi síkosság-mentesítés Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának 136 217 466 Forintba került.


A mögöttünk hagyott december hónapban, 25-én és 26-án összesen 3 alkalommal végzett hó- és síkosság-mentesítést a vállalkozó – mondta el Rácz Sándor, a Városüzemeltetési Osztály vezetője. December 25-én az Akadémia krt, Béke fasor, Géza fejedelem krt., Kiskőrösi út Mátyás király krt., Március 15-e utca, Mindszenti krt., Műkerti sétány, Nyíri út, Szent László krt., majd az Ady Endre utca, Gázló utca, Hétvezér utca, Jász utca, Kápolna utca, Küküllő utca sózását végezte el 95422 m2 felületen 744.292 Ft költséggel. December 26-án a régi Halasi út és a Matkói út, továbbá a kerékpárutak sózása történ meg összesen 87 006 m2 felületen 678.647 Ft költséggel.

Ez évben a mai napig egy alkalommal kellett beavatkozni: január 6-án délután a Szolnoki úti aluljáró jégmentesítését kellett elvégezni, ennek várható költsége mintegy 100.000 Ft.

A síkosság-mentesítésben és a hó-eltakarítás terén az Önkormányzat szükség szerint közmunkások segítségét is igénybe veheti a szerződés által nem fedett területeken, vagy ahol ez gépesítéssel nem oldható meg. – tudtuk meg Hamzáné Lakó Judittól, a Kistérségi Iroda vezetőjétől.

Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás ugyanis eredményesen pályázott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett „Téli közmunka programra”, melynek révén 17.360.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A pályázat célja a munkanélküliek foglalkoztatása a téli hónapokban az önkormányzatok feladatkörébe tartozó programszerű tevékenységgel. Határozott idejű munkalehetőség teremtése a regisztrált álláskeresők számára (köztük legalább 51%-ban rendszeres szociális segélyezettek) úgy, hogy munkájukat helyi önkormányzati, vagy kistérségi célok érdekében végezzék.

A 2008. december 1-től 2009. január 31-ig tartó közmunka program keretében a Kistérségi Társulás 78 fő foglalkoztatását valósítja meg napi 8 órás munkaidőben, melyből 28 fő Kecskeméten, 10 fő Tiszakécskén, 5 fő Lajosmizsén, 5 fő Kerekegyházán, 4 fő Ágasegyházán, 2 fő Felsőlajoson, 3 fő Fülöpházán, 3 fő Jakabszálláson, 2 fő Kunbaracson, 1 fő Ladánybenén, 5 fő Lakiteleken, 2 fő Nyárlőrincen, 3 fő Orgoványon, 2 fő Szentkirályon míg 1 fő Tiszaugon kerül alkalmazásra.

Az elvégzendő feladatok között a település üzemeltetési és tisztasági önkormányzati feladatok ellátása, a települések belterületi útjainak fenntartása, az utak környezetének karbantartása, parkosítása, szabad zöld területek kialakítása, parkfenntartása, illetve temetkezési, kegyeleti helyek és környezetük rendbetétele szerepelnek.

Az eddigi pályázatok sikeres megvalósítása kapcsán Kecskemét és Térsége Többcélú Társulást pozitív partnerként tartja számon a Kormány, így meghívást kapott egy újabb pályázat benyújtására, melynek elnyerése révén a program meghosszabbodhat, így a közmunkások foglalkoztatása február és március hónapokban is folytatódhat.

Kecskeméten a közmunkások elsősorban a Széchenyiváros területén dolgoznak, jelenleg a faleveleket szedik össze, de ha ez szükséges, síkosság-mentesítési feladatokban vesznek majd részt . – mondta el Kovács András, a Kistérségi Iroda Közmunka Csoportjának vezetője.

A korábbi évekhez hasonlóan a Kistérségi Társulás törekszik az önkormányzatok összehangolásával egy sikeres program megvalósítására, melynek keretében érték teremtő munka elvégzésével a legnehezebb hónapokban biztosít megélhetési lehetőséget a munkanélküliek és családjaik számára. Az érintettek örülnek a lehetőségnek, hiszen más megélhetési forrásunk nincsen, és a közterületeken való állandó jelenléttel indokolt esetben akár a hajléktalanokon is segíteni tudnak.

A kecskeméti Önkormányzat tervei között szerepel a törekvés, hogy kecskeméti választókörzetekként, állandó jelleggel tudjanak majd a jövőben 8-10 közmunkást foglalkoztatni – munkalehetőséget adva a nehéz helyzetbe jutottaknak, és ez által is rendezett körülményeket teremtve a város közterületein.

A képen balról jobbra: Rácz Sándor, Hamzáné Lakó Judit, Sipos László és Kovács András.
Forrás: www.kecskemet.hu

Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét