Sikert aratott Kecskeméten a három basszus
Vidám, könnyed tónusú, egész estés előadáson mutatta be programját a XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében, szombaton a Kecskeméti Katona József Színházban „A Három Basszus”.
Cserhalmi Ferenc, Király Miklós és Szécsi Máté, valamint vendégeik: Hordy Horváth Mária szoprán és Neumark Zoltán zongoraművész, valamint a Gerhát László vezényelte Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közreműködésével Mozart, Rossini, Donizetti, Verdi, Csajkovszkij, Cimarosa, és Nicolai operáiából, valamint Kodály Háry János című daljátékából hallhattunk részleteket.
De az előadók nem feledkeztek meg könnyedebb műfajról sem: operettekből és musicalekből is felidéztek jól ismert részleteket.
A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar következő opera-estjére április 14-én, kedden 19 órai kezdettel az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban kerül sor – ahol napjaink egyik leghíresebb lírai szopránja, a hangjában, játékában és külsejében is elragadó, Liszt -és Kossuth-díjas énekesnő Rost Andrea mutatja be a zenekar kíséretében műsorát.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a fórumon!