Tízmilliárdos támogatás a Bács-Kiskun megyei kórháznak


Az ország legnagyobb kórházai részére kiírt pályázat eredményeként a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza 10,4 milliárd forint támogatást nyert, amit a Magyar Köztársaság és az Európai Unió biztosít - jelentette be Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke kedden Kecskeméten.
Kecskemét - A megyei kórház kertjében tartott ünnepségen Bányai Gábor közölte: köszönet a kormány döntéshozóinak azért, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatát elfogadták és megítélték a támogatást, amelynek révén évtizedekre kiható fejlesztés valósul meg.

Beszámolt arról, hogy az elnyert összeg mintegy 700 millió forinttal kisebb, mint amire az átalakításhoz, korszerűsítéshez pályáztak, de nem változtatnak az eredeti elképzeléseken és a hiányzó összeget az önkormányzat más forrásból megpróbálja pótolni.

A megyei kórház Nyíri úti telephelyén új részlegek épülnek, a több kilométerre lévő régi telephely minden gyógyító részlege ide költözik. A tervek szerint egy 10 ezer négyzetméteres anya-gyermek centrum épül, egy másik tömbben 6 ezer négyzetméteren Regionális Pszichiátriai Központ létesül. Új épület készül a patológiai osztály részére és a rendelőintézet is emelet ráépítésével bővül.

A kecskeméti közgyűlés elnöke közölte: szív- és érrendszeri központot alakítanak ki a kórházban, itt a keringési rendszer invazív ellátását igénylő betegek diagnosztizálását és gyógykezelését 24 órás ellátásban fogják végezni.

A kecskeméti beruházás keretében 550 műszert vásárol a kórház 3,2 milliárd forint összegben, ezzel a műszerpart átlagéletkora 6,7 évre csökken.

Bányai Gábor emlékeztetett arra, hogy a megyei közgyűlés határozatában vállalta: a pályázatból kimaradó szervezeti egységeket - tüdőbelgyógyászat, tüdőbeteg-gondozó, reumatológia - is áttelepíti a Nyíri úti telephelyre. Ehhez a régi, Izsáki úti telephely értékesítése biztosít majd fedezetet a tervek szerint. Az átköltözés után az 54 ezer négyzetméteres Izsáki úti telephelyet értékesítik.

Hegedűs Iván, a kórház gazdasági igazgatója hangsúlyozta: éves szinten több százmillió forintba kerül az, hogy nem egy telephelyen működik a kórház. Kérdésre válaszolva kiemelte, hogy az intézmény éves költségvetése jelenleg 13,5 milliárd forint, ennek alapján a napi költségigény 31 millió forint.

Az alapkövet még ebben az évben lerakják, várhatóan 2012-ben teljesen elkészül a beruházás.


Forrás: www.kecskemet.hu

Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét