10 éves jubileumát ünnepli a kecskeméti Onkoradiológiai Központ - Kecskemét
Kecskemét - Országos konferenciával ünnepel a 10 éves kecskeméti Onkoradiológiai Központ.
A szakma legkiválóbb orvosai városunkban töltik a pénteki és a szombatii napot. Az Országos Onkológiai Központ főigazgatója szerint egyértelműen sikertörténet a kecskeméti Onkoradiológiai Központ és megvannak a lehetőségei arra, hogy a jövőben határokon átívelő munkát végezzenek az ott dolgozó szakemberek.
1997. június 27-én adták át az Onkoradiológiai Központot. Azóta 10 éve telt el. Ezt az időszakot a rohamos fejlődés jellemezte ebben az épületben. Ennek köszönhetően a daganatos betegek ma már jó eséllyel gyógyíthatók. A statisztikák is ezt mutatják: megyénkben csökkent a daganatos betegségekben elhunytak száma, miközben az országos átlag csak stagnálást mutat.
Az ünnepség alkalmából az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója is Kecskemétre látogatott, aki nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a központ tevékenysége a jövőben átíveljen a határokon. „Hogyha van az országban sikertörténet, akkor az a kecskeméti Onkoradiológiai Központ. Hiszen pusztán 10 év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül, és ma egy modern felismerő-gyógyító központ” — nyilatkozta Prof. Dr. Kásler Miklós.
A központban a legmodernebb készülékekkel szűrik és gyógyítják a betegeket. A körülmények is sokat változtak: a kezdeti 60 ágyból mára 97 aktív ágy lett és további 20-at tudnak azoknak a betegeknek biztosítani, akiknek sajnos már nincs esélyük a gyógyulásra. A legutóbbi nagymértékű beruházás a PET/CT készülék vásárlása volt. A központvezető főorvos abban bízik, hogy a gyors és precíz diagnosztikát jelentő készülék lehetőségeit hamarosan ki tudják használni. „Még egy ideig küzdenünk kell, de ez meg fogja hozni a sikert, és biztos vagyok abban, hogy valamikor a jövőben kapni fogunk valamilyen mértékű OEP finanszírozást” — bizakodott dr. Szűcs Miklós központvezető főorvos.
Az Onkoradiológiai Központ 10 évét az ország szakorvosai is megismerhetik, hiszen pénteken és szombaton ebben a témában országos konferenciát tartanak Kecskeméten.
Forrás: www.kecskemetitv.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: 10 éves a kecskeméti Onkoradiológiai Központ - Kecskemét - Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz