120 ezren voltak kiváncsiak a kecskeméti Repülőnapokra - Kecskemét
Kecskemét - A sok eső ellenére is 120 ezren voltak kíváncsiak az augusztus 11-i és 12-i kecskeméti Repülőnapra.
Csaknem az összes megszokott szereplő eljött idén is a hírös városba, mindemellett a program bővelkedett újdonságokban. A Honvédelmi Minisztérium szóvivője szerint a rendezvény minden tekintetben méltó volt egy professzionális hadsereghez. Nem kizárt, hogy jövőre is lesz Repülőnap Kecskeméten.
Először láthatta a közönség repülőnapon a magyar Gripeneket. Nem ez volt az egyetlen kuriózum idén. Boeing utasszállító gép sem tisztelte meg korábban a közönséget, és F-18-as vadászgép sem mindennapos Kecskemét légterében. Szóval volt bőven újdonság a törzslátogatók számára is.
Néhány számadat: a két napon összesen mintegy 120 ezren kémlelték az eget Kecskemét felett, annak ellenére, hogy az egyik nap meglehetősen esős volt. 21 ország csaknem 100 repülőgépe mutatkozott be a 9. repülőnapon, amely most sem csak a repülés szerelmeseinek adott élményt.
Láthatott a közönség szimulált közelharcot, géppuskákat, aknavetőket, régi és új földi harcászati eszközöket. Idén is megtisztelte a repülőnapot a Török Csillagok kötelék, a francia kötelék, az F16-osok is visszatértek, és idén is koptatta Forma 1-es autó a kifutópályát, amely egy sportrepülővel, egy Bell Cobra helikopterrel és egy Míg-29-essel mérte össze erejét. A szervezésben, a lebonyolításban a repülőbázis minden katonája részt vett és valamennyi pilóta bemutatkozott a levegőben is.
A honvédelmi miniszter, Szekeres Imre bejelentette, hogy szeretne jövőre is repülőnapot, mivel akkor lesz 70 éves a magyar légierő és 160 éves a magyar honvédség. www.kecskenet.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: 120 ezren voltak kiváncsiak a kecskeméti Repülőnapokra - Kecskemét - Kecskemét- Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu