137 millió a bővülő bölcsődei szolgáltatásokra - Kecskemét

Bővülnek a bölcsődei szolgáltatások Kecskeméten. Legalábbis két intézményben biztosan.
A tervek között szerepel a meghosszabbított nyitva tartás, só szoba kialakítása allergiás és asztmás gyerekeknek, de gondolnak a sérültekre, és azokra a szülőkre, akik csak egy bevásárlás idejére szeretnék biztonságban tudni a kicsiket. Minderre a pénz is megvan, hiszen 137 millió forintot nyert az üzemeltető Egészségügyi Alapellátási Intézmények Igazgatósága. Az új szolgáltatások beindulásának időpontja egyelőre kérdéses.



Békésen alszanak a gyerekek a Lánchíd utcai bölcsődében, miközben a felnőttek alakítják a világot körülöttük. Az intézményben is hamarosan bővülnek a szolgáltatások, csakúgy, mint a Forradalom utcaiban. Egy pályázaton nyert 137 millió forintból ugyanis az üzemeltető Egészségügyi Alapellátási Intézmények Igazgatósága ebben a két bölcsődében tervez változásokat, igaz, éppen pénteken tárgyalnak Budapesten, hogy bár a pályázat csak e két intézményre szólt, jó lenne bevonni utólag a Hunyadi városi bölcsődét is.



Így még semmi konkrétumról nem számolhatott be dr. Kellermann Péter, hiszen a szerződést sem kötötték meg. Várhatóan jövő kedd után látják majd tisztán a lehetőségeket. Az alapellátás igazgatója azért néhány mondatban felvázolta elképzeléseiket. A tervek között szerepel egy olyan integrált csoport létrehozása, amelyben kimondottan csak a sérült gyerekekkel foglalkoznának szakápolók.



Olyan só szobát is elképzeltek, amelyben az asztmásokat vagy az allergiásokat helyeznék el, akikre kedvezően hat a sós levegő. Arra is gondoltak, hogy valamelyik bölcsőde tovább lehetne nyitva, de olyan játszószobát is szeretnének, ahol akár egy bevásárlás idejére is vigyáznak a gyerekekre.



Dr. Kellermann Péter igazgató úgy véli, hogy a szolgáltatások bővülésével szükség lesz a munkaerő bővítésére is. A pályázaton nyert 137 millió forint felújításra nem költhető, pedig ráférne már a bölcsődékre, hiszen felújítani eddig csak a Mátis Kálmán utcait tudták, a másik öt 20-25 éve nem esett át teljes renováláson, tudtuk meg. Az alapellátás igazgatója híradónknak azt mondta: erre is keresik a pályázati lehetőségeket.

(Forrás: www.kecskemetitv.hu)

137 millió a bővülő bölcsődei szolgáltatásokra - Kecskemét - Szóljon hozzá