20 éves együttműködés a Kremsi Pedagógiai Főiskola és a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Kara között
A kecskeméti intézmény e legrégebbi nemzetközi együttműködése keretében eddig kb. 200 kecskeméti és 200 kremsi főiskolai hallgató és számos oktató tanulmányútjára és vendégoktatói tevékenységére, tudományos publikációkat tartalmazó tanulmánykötetek, a német nyelvi képzéshez közös főiskolai jegyzetek megírására, valamint közös zenei bemutatkozásokra és kiállításokra került sor.
A kecskeméti intézmény e legrégebbi nemzetközi együttműködése keretében eddig kb. 200 kecskeméti és 200 kremsi főiskolai hallgató és számos oktató tanulmányútjára és vendégoktatói tevékenységére, tudományos publikációkat tartalmazó tanulmánykötetek, a német nyelvi képzéshez közös főiskolai jegyzetek megírására, valamint közös zenei bemutatkozásokra és kiállításokra került sor.

A programok finanszírozásához a kapcsolatfelvétel kezdeményezője, Lipócziné Dr. Csabai Sarolta főiskolai tanár és Prof. Dr. Friedrich Striberny osztrák projektpartner közösen nyújtottak be pályázatokat a két oktatási minisztérium által alapított Osztrák-Magyar Akció Alapítványhoz, amely hosszú időn keresztül támogatta a közös programokat és kutatásokat. Más alapítványok és szponzorok is nyújtottak támogatást (Volksbank Krems, OTP BANK).
Az együttműködést kezdeményező kecskeméti főiskolai tanár a Kecskeméti Lapoknak elmondta, hogy a hallgatók a német nyelv és az osztrák kultúra élményszerű tanulása mellett Kremsben tanulmányozott kultúrtörténeti, országismereti, irodalmi és módszertani témákat fejlesztettek szakdolgozattá és országos diákköri dolgozattá, erősödött a nemzetközi kooperációs szemléletük, bővült a látókörük és erősödött bennük a felelősségtudat, hogy ők külföldön saját hazájukat is képviselik. A tanulmányutak befejeztével sok esetben az osztrák és magyar diákok között is fennmarad a kapcsolat.
A két intézmény oktatói és hallgatói TEMPUS európai pályázatokban is együttdolgoztak. Mai együttműködési területükhöz egy nyelvpedagógiai Comenius pályázat és a SOCRATES egyéni hallgatói és oktatói mobilitási pályázatok jelentik a kereteket, amelyeket - elsősorban a német nyelvi, a zenei és a képzőművészeti képzés területén - szakmai igények szerinti meghívások egészítenek ki.
A kapcsolatfelvétel 20. évfordulója alkalmából a kremsi főiskola oktatóihoz eljuttatta a 20 éves együttműködésről készült összefoglalót, a kremsi oktatók és hallgatók előtt visszatekintő előadás tartására kérte fel Lipócziné Dr. Csabai Sarolta főiskolai tanárt, valamint Smuta Attila DLA és Tornyai Lilla kecskeméti zeneművészek, zenepedagógusok közreműködésével hangversenyt rendezett. A Kecskemét-Krems bilaterális főiskolai kapcsolat története több kremsi újságban megjelent. Mindezek a tények megerősítik, hogy a magyar és osztrák pedagógusképző intézmény együttműködése fontos helyet foglal el a két főiskola európai kapcsolatainak rendszerében.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon! 