2007-ben 11 millió forint folyt be idegenforgalmi adóból Kecskeméten - Kecskemét

Kecskemét - A július végéig befolyt idegenforgalmi adóbevételek némileg elmaradtak attól az összegtől, ami a tavalyi év azonos időszakában gyarapította a kecskeméti városkasszát.
Ugyanakkor az augusztusi bevételekről majd csak eztán lesznek adatok, ez a hónap viszont kimondottan kedvezően alakult. A kecskeméti Hírös Hét Fesztivál ideje alatt például szinte lehetetlen volt szálláshelyet találni. És a turisztikai szezon még korántsem ért véget.

Még a mostani rossz idő sem tántorította el a német turistákat, hogy megismerkedjenek Kecskemét történelmével, nevezetességeivel. És ez így volt szinte tavasztól kezdve, látható és érezhető volt, hogy sokan keresték fel a hírös várost. Ezek persze csak becslések, hiszen pontos adatok a második félévről még nem állnak rendelkezésre. Az elsőről viszont igen. Ebből kitűnik, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest 4,2 százalékos növekedés tapasztalható a Kecskemétre látogató vendégek számát illetően, a vendégéjszakák számának alakulásában pedig 1,3 százalékos emelkedés figyelhető meg.

A turizmus alakulását az adóbevételek is jól tükrözik. Ugyan az adatok itt is csak a július végéig terjedő időszakra vonatkoznak. „2006 hasonló időszakához képest mintegy kétmillió forintos visszaesés tapasztalható. 2007. augusztus 30-ig 10 millió 800 ezer forint idegenforgalmi adó folyt be a város kasszájába” — avatott be a részletekbe Bartosné dr. Bátor Mária, az Adó Osztály vezetője.

Pontos adatok az augusztusi forgalomról, amely egyébként kifejezetten jól alakult, szeptember 15-e után várhatóak, vagyis még jelentős bevételre számíthat a város, ráadásul az ellenőrzési tevékenység fokozására is számítani lehet. És akkor még nem beszéltünk az előttünk álló őszről.

A Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke is arra hívta fel a figyelmet, hogy a város turizmusában a szeptember-október is igen meghatározó. Ilyenkor indul be az üzleti turizmus, amely a város turisztikai koncepciójának egyik fő ága; a lovas, a gyógy-, valamint a kulturális turizmus mellett. „Évek óta tartó folyamat, hogy a kulturális turizmus egyre erősebb, a fesztiválokra egyre több pénzt tud fordítani a város, egyre több forrást is tud mellé állítani, olyan jelentős programokkal is tudunk már előállni, ami nem csak a kecskemétieknek, hanem a környéken lakóknak is nyújt valamit. Ebben az évben még volt egy nagy rendezvény, a Repülőnap, ami szintén óriási tömegeket vonzott Kecskemétre” — vélekedett dr. Szeberényi Gyula Tamás.

Habár idén nyáron is jócskán hallhatott az ember külföldi szót a főtéren, az a tendencia továbbra sem változott, hogy a külföldi turizmus visszaszorulóban, míg a belföldi erősödőben van. És még egy adalék: a külföldiek közül már nem csak a német nyelvterületről érdeklődnek hazánk iránt, hanem egyre többen a dél-európai országokból és az angolszász vidékekről.

www.kecskenet.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: 2007-ben 11 millió forint folyt be idegenforgalmi adóból Kecskeméten - Kecskemét- Kecskemét-

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu