25. éves a Népi Iparművészeti Gyűjtemény Kecskeméten
December 7-én lesz negyedszázada, hogy megnyílt a Népi Iparművészeti Múzeum – amely az induláskor még letétbe kapott kiállítással várta a látogatókat – jelenleg azonban már elismerésre méltó saját anyaggal büszkélkedhet. A mára már szerteágazó szakmai tevékenységet prezentáló Népi Iparművészeti Gyűjteményben csütörtökön – a mostani és egykori kollégák, az itt működő szakkörök és szervezetek alkotói, a Közgyűlés tagjai és a Polgármesteri Hivatal képviselői emlékeztek meg az évfordulóról.
A vendégeket az intézmény képviseletében Kriskóné Dávid Mária - a NIGY igazgatója, a fenntartó: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében pedig, Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester-asszony köszöntötte.
Az ünnepi műsorban szavalattal Gaál János a Néprajzi Múzeum főrestaurátora, hangszeres muzsikával pedig Szabó Zoltán, a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztályának vezetője, a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Szakkollégiumának vezetője működött köre, és köszöntötte a 25. éves Népi Iparművészeti Gyűjteményt.
Az egykori és mostani kollégák között került sor a 25 éve itt dolgozó munkatársak: Kriskóné Dávid Mária, F. Nagygyörgy Márta és Fekete Erzsébet köszöntésére.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!