325 millió van a Kandó sportcsarnoképítésére - Kecskemét
Kecskemét - Szabad utat kapott a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola tornacsarnokának megépítése.
A TRT-n kellett némileg módosítani. Ezt tette meg csütörtökön a közgyűlés. A döntést azért kellett meghozni, mert az építendő tornacsarnok magassága tíz méter lenne, és ez magasabb a TRT-ben előírtaknál. Az oktatási intézmény nem rendelkezik a jogszabályi előírásoknak megfelelő tornateremmel, a testnevelési órákat — szükségmegoldásként — kis belmagasságú tornaszobában és egy kisebb tornateremben próbálják megoldani. A beruházás megvalósítása során a leendő befektető fogja megtervezni, kivitelezni és üzemeltetni a tornacsarnok épületét.
A Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola tornaterme a maga 220 méteres hosszával és 11 méteres szélességével — látszólag — tökéletes. Az intézményben azonban a 49 osztályban 1400 diák tanul. Éppen ezért testnevelés órája egyszerre három osztálynak van. A téli hónapokban — így szinte állandóan — két csoport zsúfolódik össze. A harmadik társaság pedig a konditeremben edz. Az udvarral ugyanis csak jó időben lehet kalkulálni.
A tarthatatlan helyzetet oldja meg a tervezett tornacsarnok. A közbeszerzési kiírás most van folyamatban. "Tervezéssel együtt 325 millió forintunk van a tornaterem megépítésére. Azt kell a vállalkozónak felvállalni, hogy ezt meghitelezi. Utána a létesítményt 15 évig köteles üzemeltetni" — nyilatkozta a Hírös Híreknek Sipos László alpolgármester.
Ezután átkerül az ingatlan az önkormányzat tulajdonába. Addig pedig az üzemeltetési költség egyik felét — a PPP konstrukciónak megfelelően — az önkormányzat, a másikat pedig a kormány vállalja fel.
A Nemzeti Sporthivatal által támogatott pályázat 1,800 négyzetméter hasznos alapterületű és 10 méter belmagasságú tornacsarnok megépítését tartalmazza. "Mindenféle szempontból a legfontosabb labdajátéknak helyet tudunk biztosítani. Testnevelés órákat is rendesen tudunk itt tartani, akár két osztálynak is egyszerre, de még a délutáni edzésekre is jó lesz" — vélekedett az új csarnokról Gyurkó Sándor, az iskola egyik testnevelő tanára.
A mostani tornaterem sorsáról még nem született meg a végső döntés. A testnevelő tanárok arra számítanak, hogy a sportot fogja szolgálni a továbbiakban is.
(Forrás: www.kecskemetitv.hu)
Szóljon hozzá fórumunkon: 325 millió van a Kandó sportcsarnoképítésére - Kecskemét
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz