A diszkót lebontják, több társasházat is építenének - Kecskemét

Kecskemét - Kecskemét egyik városrészében, a Hunyadivárosban jelentős változás várható: az egykor népszerű Flash diszkó épületének és területének felszámolása nemsokára elkezdődik.
Az utóbbi években szabadidőparkként és diszkóként működő ingatlan beépítésére már készülnek a tervek. A közelmúltban a kecskeméti főépítészi tanács egyik ülésén is napirendre került a kérdés. A készülő tervekhez ugyanis módosítani kellene a területrendezési tervet, s mint ilyet, először a szakmai grémium véleményezi. A szóbanforgó területre meghatározott hét és fél méteres párkánymagasság helyett a beruházó kilenc és fél métereset szeretne engedélyeztetni.

Értesüléseink szerint a hatalmas területen ötven-hatvan lakásos ház épül majd mélygarázzsal, amennyiben a képviselő testület elfogadja a TRT ezen módosítását. A főépítészi tanács ajánlásában megfogalmazta, hogy ne egy tömegben, hanem három-négy tömbre tagolva építsék majd meg a szóbanforgó lakásszámot. A beépítettség így sem érné el a huszonöt százalékot. Úgy tudjuk, a beruházó bízik abban, hogy még a nyári szünet előtt engedélyezi a képviselő testület ezt a módosítást még akkor is, ha ismert, hogy körülbelül háromszáz hasonló ügyben kell majd állást foglalniuk.

Társasház épül a Mobil Center helyén is?

A város egyik legrégebben működő autókereskedésével, a Ceglédi úti Mobil Centerrel kapcsolatban is elterjedt a pletyka, hogy hamarosan megszűnik, és helyébe társasház épül. Szabó Attila, a telephely vezetője nem lepődött meg, amikor megkérdeztük tőle: igaz-e a hír? - Már a közeli ismerőseim is ezt kérdezgetik tőlem. A szóbeszédnek nincs alapja. Az 1991-ben megnyílt kereskedésünk kiválóan működik, és ezen nem is kívánunk változtatni.


Forrás: www.petofinepe.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: A diszkót lebontják, több társasházat is építenének - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz