A felháborodott cigány elnök Kecskeméten járt - Kecskemét

Kecskemét - A Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat csütörtökön délelőtt rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelyre eljött az országos szervezet elnöke, Kolompár Orbán is.
A megyeháza tanácstermébe a Kecskemét Városi Rendőrkapitányság és a Megyei Rendőr-főkaptányság képviselői is meghívást kaptak. Az összejövetelnek egyetlen napirendje volt, még pedig a Magyar Önvédelmi Mozgalom és a Jobbik Magyarországért Mozgalom csütörtök estére meghirdetett demonstrációja.

Az ülésen valamennyi megjelent cigány önkormányzati képviselő — az országos elnökkel az élen — felháborodását fejezte ki a békés demonstrációnak álcázott felbujtó akció miatt, amely a cigányellenességet szítja nemcsak Kecskeméten, hanem országosan. Ezt támasztja alá a megyében is terjesztett röplapok szövege és a Magyar Önvédelmi Mozgalom honlapján közzétett írások – mondták a felszólalók.

Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke kérte a megyei és városi rendőrkapitányságok segítségét a rendezvény biztonságának biztosításában. A rendőrség képviselői elmondták: a demonstrációt a gyülekezési jognak megfelelően jelentették be a szervezők, így nem látták jogosnak annak megtiltását. Ígéretet tettek arra, hogy mind a megemlékezés helyszínén, mind pedig a város frekventált területein fokozott rendőri jelenlétet biztosítanak az esemény ideje alatt. Amennyiben valamilyen törvénysértő magatartást észlelnek, úgy a demonstrációt feloszlatják.

A rendkívüli ülésen a megyei cigány önkormányzat csatlakozott a Kecskeméti Cigány Kisebbségi Önkormányzat feljelentéséhez, amelyet ismeretlen tettes ellen tettek a magyar önvédelmi honlapon megjelent uszító felhívások miatt, és amely a BTK szerint kimeríti a közösség elleni izgatás vádját. Emellett a megyei szervezet saját feljelentését is megtette a rendőrség felé.

www.kecskenet.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: A felháborodott cigány elnök Kecskeméten járt - Kecskemét- Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu