A földhivatal térfelén pattog egyelőre a labda - Kecskemét
"Malom Új eljárás lefolytatására kötelezte a földhivatalt a Legfelsőbb Bíróság a Malom Központ és a kecskeméti önkormányzat telekcsereügye kapcsán – derült ki a november 28-ai ítélet írásos szövegéből.
Eszerint a földhivatali eljárás során magából az okiratból, az abban megjelölt helyrajzi számok alapján meg kellett volna állapítani, hogy a megállapodás olyan közterület cseréjére vonatkozott, amelyik az önkormányzat forgalomképtelen vagyonához tartozott.
Az új eljárás lefolytatása arra az óvásra vonatkozik, amit a megyei főügyészség jelentett be még 2004-ben a telekhatár-rendezés telekkönyvi bejegyzése ellen, és amit a földhivatal elutasított. Az új eljárásban figyelembe kell venni az ítélet indoklásában szereplő érvelést, mely szerint az ingatlan-nyilvántartási bejegyzési kérelem alapjául szolgáló megállapodás – mely az önkormányzat és az ES-Invest között jött létre – nyilvánvalóan érvénytelen volt. Az új eljárást az írásos ítélet kézhezvételétől számított harminc napon belül kell lefolytatni.
Szerettük volna a földhivatal álláspontját is megtudni az ügyben. Kristóf István, a megyei földhivatal vezetője azonban arról tájékoztatta lapunkat, hogy egyelőre nem kapták meg az ítéletet. Nem tudni, hogy elveszett-e a küldemény, vagy csak késik a posta. Az viszont biztos, hogy a felperes főügyészséghez már december végén eljutott az okirat. "
(Forrás: www.petofinepe.hu)
A földhivatal térfelén pattog egyelőre a labda - Kecskemét - Szóljon hozzá