A kecskeméti Bohém Ragtime Jazz Band németországi sikere - Kecskemét

Kecskemét - A nemzetközileg is egyre magasabb ázsióval jegyzett kecskeméti Bohém Ragtime Jazz Band egy megtisztelő meghívás alkalmával rögzítette új koncertalbumát. A „12. Dixieland Jubilee – Live” címmel Németországban készült, és egy ottani kiadónál jelent meg.
Amint arról előzetesen már sajtóhíradásokból értesülhettünk, a Bohém Ragtime Jazz Band a közelmúltban Dél-Németországban lépett fel, ahová az Asconai Fesztiválon aratott sikerük kapcsán hívták meg őket – sőt az olasz fesztiválon készült koncertfelvételüket is leadta a német hármas közszolgálati televízió. A sikerre még rá is tettek egy lapáttal, hiszen a Ludwigsburgi Dixieland Jubilee-n olyan felfokozott érdeklődés kísérte vendégszereplésüket, hogy még egy bulit be kellett iktatni. Lemezüket e három koncerten rögzítették a vendéglátók.

A Bohém-bulik magas hőfokát felidéző, kiváló minőségű hanganyagon hallhatjuk az olyan klasszikusokat, mint a Mapple Leaf Rag, vagy a The Entertainer énekelt változatát. Megspékelve további – eddig lemezre általuk ugyancsak még fel nem játszott sikerdarabokkal, természetesen a kecskeméti Bohém Ragtime Jazz Band hangszerelésében és virtuozitásával. Mert akármilyen furcsa is, a koncertjeikről ismert örökzöldeket eddig még nem adták ki CD-n Ittzésék – így szándékuk szerint, csupa olyan felvétel került az albumra, amely ezelőtt Bohém-lemezeken még nem szerepelt.


Forrás: www.kecskenet.hu

Több levegőt a kecskeméti belvárosnak - Kecskemét - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!


Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;