A Kecskeméti Szimfonikusok a Tavaszi Fesztiválon - Kecskemét
Kecskemét - Előzetesen nagy várakozásokat keltett a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertje az Erdei Ferenc Kulturális Központban, hiszen egy újabb orosz zongorista-tehetség mutatkozott be a kecskeméti közönségnek.
Két esztendeje, ugyancsak a Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon, és szintén a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kíséretével lépett a színpadra egy zongorista, bizonyos Gyenisz Macujev, akit azóta már a hangszer új világsztárjai között emlegetnek, s erre a vélekedésre az utóbbi időben sorra megjelenő lemezei is csak ráerősítenek.
A csütörtökön nálunk fellépett, szevasztopoli születésű Elmar Gaszanov esetében hasonló jövőt jósolnak a szakértők, hiszen a huszonöt esztendős zongoraművész, éppen csak kezdődő karrierjében is rangos versenygyőzelmeket tudhat már magáénak.
Nálunk Rahmanyinovot játszott, és el is kápráztatta a kecskeméti közönséget a Paganini-variációk színes, fantáziadús előadásával. A Gerhát László vezényelte Kecskeméti Szimfonikus Zenekar nem csak közreműködőként volt jelen, de Csajkovszkij V. szimfóniáját, és Rómeó és Júlia nyitányfantáziáját is bemutatták ezen az élvezetes estén.
Forrás: www.kecskenet.hu
A Kecskeméti Szimfonikusok a Tavaszi Fesztiválon - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;