A kecskeméti Top 100 fogadása a Városházán
Szerdán délután, a Városháza Dísztermében megrendezett kedves hangulatú ünnepségen fogadta, és köszöntötte Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a város legjelentősebb gazdasági potenciállal rendelkező cégeinek képviselőit.

A hagyományokhoz híven, Karácsony közeledtével, a Városháza Dísztermében idén is megrendezésre került az az ünnepség, melyen keresztül Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata szimbolikusan elismerését fejezte ki a városunk gazdasági életében meghatározó szerepet betöltő vállalkozások vezetőinek. A 100 legnagyobb, Kecskeméten adót fizető vállalat jelentős szerepet tölt be városunk működésének fenntartásában, kulturális és sportéletében.
A karácsonyi ünnepségre érkezőket - melyen képviseltették magukat a képviselőtestület tagjai és a helyi sajtó reprezentánsai is – a Kodály Iskola két tanulója: Gömöri Gerda és Tóth Aletta karácsonyi dallamokból összeállított műsora fogadta, majd elöljáróban Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára köszöntötte a jelenlevőket. Elmondta, hogy Bács-Kiskun és Kecskemét a régió gazdasági éllovasává vált, és az egész országot jellemző nehéz gazdasági körülmények ellenére is megőrizték az itt működő vállalkozások kedvező pozícióikat.
Ezt követően Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester-asszony gazdagon illusztrált prezentációt tartott Kecskemét Megyei Jogú Város 2009. évben megvalósult programjáról, és 2010-es előirányzatairól, melynek révén nagy léptékű fejlesztések várhatók a város gazdasága, arculata és közlekedése tekintetében is.
A program kedves színfoltja volt Kaszás Géza színművész-producer nyári élménybeszámolója, aki elöljáróban köszönetet mondott Kecskemét vezetésének és minden polgárának a kecskeméti forgatáson a stáb felé tanúsított figyelmességért, segítőkészségért és szeretetért, majd egy rövid werkfilmet is bemutatott az „Igazából apa” címmel, márciustól a mozikban vetítésre kerülő új magyar vígjátékból.
A találkozót dr. Zombor Gábor polgármester ünnepi köszöntője zárta – melyben méltatta a városunkban adót vállaló cégek hozzájárulását közös céljaink eléréséhez, és elmondta, hogy Kecskemét az általános válság és válság-hangulat ellenére is megőrizte tőkevonzó-képességét, a városunkban országosan egyedülálló módon elindított adócsökkentő program lévén.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!
A hagyományokhoz híven, Karácsony közeledtével, a Városháza Dísztermében idén is megrendezésre került az az ünnepség, melyen keresztül Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata szimbolikusan elismerését fejezte ki a városunk gazdasági életében meghatározó szerepet betöltő vállalkozások vezetőinek. A 100 legnagyobb, Kecskeméten adót fizető vállalat jelentős szerepet tölt be városunk működésének fenntartásában, kulturális és sportéletében.

A karácsonyi ünnepségre érkezőket - melyen képviseltették magukat a képviselőtestület tagjai és a helyi sajtó reprezentánsai is – a Kodály Iskola két tanulója: Gömöri Gerda és Tóth Aletta karácsonyi dallamokból összeállított műsora fogadta, majd elöljáróban Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára köszöntötte a jelenlevőket. Elmondta, hogy Bács-Kiskun és Kecskemét a régió gazdasági éllovasává vált, és az egész országot jellemző nehéz gazdasági körülmények ellenére is megőrizték az itt működő vállalkozások kedvező pozícióikat.
Ezt követően Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester-asszony gazdagon illusztrált prezentációt tartott Kecskemét Megyei Jogú Város 2009. évben megvalósult programjáról, és 2010-es előirányzatairól, melynek révén nagy léptékű fejlesztések várhatók a város gazdasága, arculata és közlekedése tekintetében is.
A program kedves színfoltja volt Kaszás Géza színművész-producer nyári élménybeszámolója, aki elöljáróban köszönetet mondott Kecskemét vezetésének és minden polgárának a kecskeméti forgatáson a stáb felé tanúsított figyelmességért, segítőkészségért és szeretetért, majd egy rövid werkfilmet is bemutatott az „Igazából apa” címmel, márciustól a mozikban vetítésre kerülő új magyar vígjátékból.

Kaszás Géza mint producer már a következő filmjén dolgozik, rengeteget utazik, ugyanakkor szakít időt arra is, hogy párjának, Zsuzskának segítsen otthon a konyhai teendőkben: a különlegesebb ételek elkészítése pedig mindig az ő feladata.
"Manapság a filmgyártás a meghatározó az életemben. Ennek vannak kampányidőszakai, amikor eldől, hogy mi lesz az új film, ezzel elkezdődik a lazább és kellemesebb előkészítő munka. Meg kell keresni a helyszíneket, ruhákban gondolkozunk. Aztán minden felpörög, sminkpróbák, egyeztetések a színészekkel. Majd elindul a forgatás, ami egy nagyon kemény időszak! Tizenkét órás munkaidő, amikor a gyártásvezető az úr, hiszen ő állítja össze a forgatási rendet. Egyeztetni kell a technikát, a színészeket és a helyszíneket. Tehát összeáll a forgatási rend. A 9 és fél randit hatnapos munkahéttel számolva 35 nap alatt forgattuk le. Amint végzünk, jön egy kis fellélegzés"A találkozót dr. Zombor Gábor polgármester ünnepi köszöntője zárta – melyben méltatta a városunkban adót vállaló cégek hozzájárulását közös céljaink eléréséhez, és elmondta, hogy Kecskemét az általános válság és válság-hangulat ellenére is megőrizte tőkevonzó-képességét, a városunkban országosan egyedülálló módon elindított adócsökkentő program lévén.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!