A külterületeket is bekapcsolnák a LEADER-programba - Kecskemét

Kecskemét - Kecskemét külterülete is kapcsolódhatna a kistérségek mellett a vidéki területek fejlesztését és felzárkóztatását célzó LEADER-programhoz.


Erről tárgyalt Iványosi-Szabó András alpolgármester a kistérségek, valamint a környező települések képviselőivel a városházán.


A LEADER-program, amely Magyarországon 2006-ban indult el, a települések összefogásával létrejövő helyi vidékfejlesztési tervek megvalósítására nyújt uniós támogatást. A szardai találkozón — ami elsősorban egy ötletbörze volt a lehetőségek feltérképezésére — a vidékfejlesztési és kistérségi képviselők mellett részt vett Tóth Ferenc Kunbaracs és Kelemen Márk Kerekegyháza polgármestere, valamint dr. Csatári Bálint, az MTA Alföldi Tudományos Intézetének igazgatója is.

A szakemberek maradéktalanul egyet értettek abban, hogy minél hamarabb fel kell állítani egy akciócsoportot a programok kidolgozásához, valamint meg kell találni azokat a civil szervezeteket és vállalkozókat, akik részt tudnak venni a szervezésben. A LEADER-program segítségével ugyanis nemcsak a környező kistérségek, hanem Kecskemét külterülete is hozzá juthatna olyan uniós támogatáshoz, amely többek között a természetvédelmi, táj rehabilitációs fejlesztéseket, a helyi őstermelők biogazdálkodását, az idegenforgalmi beruházásokat és a tanyákon élő közösségek társadalmi és kulturális programjait finanszírozhatja.

(Forrás: www.kecskemetitv.hu)

Szóljon hozzá fórumunkon: A külterületeket is bekapcsolnák a LEADER-programba - Kecskemét

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz