A magánszolgáltatóktól is rendelhetnek járművet
"Két eshetőségre számíthatunk: vagy elviszi őket a betegszállító autó, vagy nem
A mentőszolgálatnál bejelentették, hogy a nem sürgős, szakkíséretet nem igénylő betegszállításokat csak korlátozott számban vállalják.
A mentőszolgálatnál bejelentették, hogy a nem sürgős, szakkíséretet nem igénylő betegszállításokat csak korlátozott számban vállalják. Ezt azzal indokolják, hogy a kánikulai hőség miatt a mentők nem győzik a munkát, az átlagosnál többször hívják őket a rosszul lévőkhöz. A betegszállító kapacitás visszafogása azonban valójában nem csak a nagy meleggel függ össze. Az országos mentőszolgálat 2004-ben módosított alapító okiratában ez nem is szerepel kötelező feladatként. A betegszállítási szolgáltatásra különösen a mozgáskorlátozottaknak van nagy szükségük, ezért érthetően ott aggódnak leginkább az ilyen intézkedések miatt. Érdekvédelmi szervezeteiknél, így a nagykőrösi egyesületben is úgy értelmezik a bejelentést, hogy a korlátozás állandósul, a mentőszolgálat ugyanis már korábban visszarendelte az állomásokról betegszállító buszokat. Ezért a mentősök, ha akarnának, sem tudnák a betegeket elvinni orvostól orvosig és haza."
(Forrás: www.petofinepe.hu)
Szóljon hozzá