A megyei elnökök szerint törvénytelen a DARFT - Kecskemét

Kecskemét - Törvénytelenül működik a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT). Ezt a Dél-alföldi Régió három megyéjének közgyűlési elnökei jelentették ki kecskeméti sajtótájékoztatójukon.
Mint mondták, a tanács kormánypárti többsége szabálytalan működési és szervezeti szabályzatot fogadott el, amit a közigazgatási hivatal is kifogásolt.



A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke hétfőn irodájában fogadta a békés és a csongrád megyei elnököket. Miután a közigazgatási hivatal megvizsgálta korábbi beadványukat, most kiálltak a nyilvánosság elé, hogy bejelentsék: a DARFT decemberben megtartott, kecskeméti alakuló ülésén szabálytalan szervezeti és működési szabályzatot fogadott el a kormánypárti szavazatok többségével.



Február 7-én lesz a következő ülés, amelyen a tanácsnak napirendre kell vennie újból ezt a témát. Hiszen, ha marad minden így, akkor az összes döntés, a pályázatok, a pénzek elosztása törvénytelen lesz, szögezték le az elnökök. Azt mondták, azon lesznek, hogy a megyei elnökök képviselhessék a mögöttük álló lakosságot, és ne mindent a regionális tanács kormánypárti többsége, egy centrális akaratnak megfelelően döntsön el.



Szóba kerültek ismét a kórházak, a hiánnyal küszködő költségvetések és azok a háttér megállapodások, amelyek szerintük arról szólnak, hogy a pénzt az erős kormánypárti politikusok oszthassák el. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: a legrosszabb kommunista időkre emlékeztetnek a kormányzati intézkedések. Bányai Gábor azt is hozzátette, hogy a megye költségvetésében másfél milliárd forint hiány szerepel, így kénytelenek lesznek felvállalni a kormányzati megszorítások egy részét, biztosan lesznek elbocsátások, hiszen takarékoskodás nélkül nem tudna működni a megye.

(Forrás: www.kecskemetitv.hu)

Szóljon hozzá fórumunkon: A megyei elnökök szerint törvénytelen a DARFT - Kecskemét

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz