A Mercedes beköltözött Kecskemétre
Pénteken délben, a leendő Mercedes-Benz művek építési területén sor került a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának alapkőletételére.
"Legalább száz esztendőre tervezünk, mikor Kecskeméten felépítjük legújabb gyárunkat. – mondta ünnepi beszédében Rainer Schmückle, a Mercedes-Benz Cars-Daimler AG üzemeltetési vezérigazgatója
A kecskeméti ünnepségen, amely a nemzetközi és az országos sajtó érdeklődésétől kísérve zajlott le, részt vettek a Daimler AG tisztségviselői, városunk és Bács-Kiskun megye tisztségviselői.
Az előkészítő terepmunkálatok után Kecskeméten végre ünnepélyesen is megkezdődött a Mercedes-Benz leendő gyárának felépítése, mely már most, a kecskeméti építkezés szakaszában is több ezer embernek biztosít megélhetést városunkban és vonzáskörzetében.
Az összességében 800 millió Eurós beruházás, melyet a kecskeméti ünnepség szónokai kivétel nélkül a gazdasági felemelkedés, és a válságból való kitörés egyik fontos szegmenseként említettek, 2012-re már teljes kapacitással üzemelhet majd: a németországi, rastatti üzemmel együttműködve gyártják Kecskeméten az A és B kategóriás kompakt autók új generációját.
A kecskeméti autógyár 2500 embernek ad munkát közvetlenül, valamint akár további tízezernek is a beszállítók révén – mondta még 2008. júniusában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a megállapodás ismertetésekor. A németországi Daimler döntése Magyarország legnagyobb beruházásának megvalósítását jelenti. Hogy a német cég ehhez mennyi állami támogatást kap, azt egyelőre nem tudni.
A Kecskemét székhelyű Daimler autógyártó cég eredetileg romániai helyszínt keresett, de a döntés előtt, a hét elején kiszivárgott hírek szerint az utolsó körben magyar, szerb és lengyel helyszínek is képbe kerültek. Magyarországról belül három helyszínt ajánlottak a németek figyelmébe – az egyik Miskolc volt –, közülük a befektető választotta ki a kecskemétit. A döntés során feltehetően figyelembe vették, hogy innen a legkönnyebb a majdani balkáni ecxport logisztikáját megszervezni, de foglalkoztatási és szakképzési adatokat is kértek, mondta Garamhegyi.
A Mercedes új generációs A-és B- osztályának járműveit gyártaná Kecskeméten, ahol a gyár várható teljes kapacitása – a korábbi hírek szerint – évi 100 ezer autó lesz. A német vállalat azt is közölte, hogy fenntartják a németországi Rastattban lévő gyárat is, ahol jelenleg az A-és a B-osztályú kocsik gyártása folyik, ott további 600 millió eurós fejlesztést hajtanak végre.
Az egy főre jutó működőtőke-állomány tekintetében Magyarország közel két évtizede a közép-kelet-európai térség éllovasának számít.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!

Alapkőletétel - Daimler Mercedes - Kecskemét

A Magyarországon végrehajtott külföldi közvetlen tőbefektetések legnagyobb része – 27 százalék, 14,8 milliárd euró – Németországból érkezett, köztük a Daimler Mercedes.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!