A nagy érvágás - Kecskemét
Kecskemét - Mégiscsak megszűnik a Kecskeméti Repülőkórház, legalábbis lapértesülések szerint így döntött a hétvégi lovasberényi informális fórum, amelyen kizárólag kormánypárti politikusok egyeztettek az ágyszámok felett.
Az új döntés eredménye kiszivárgott, bár kecskeméti szakemberek szerint fals az információ. Legalábbis van, aki épp arról kapott a hétvégi értekezlet után értesítést, hogy megmarad a Repülőkórház.
A keddi híradások is csak találgatnak, hogy milyen döntés születhetett a hétvégén a lovasberényi fórumon. Egy napilap szerint hét intézmény, köztük a Kecskeméti Repülőkórház is megszűnne. A Hírös Hírek megpróbált a döntés után járni, ám mind a Honvédelmi Minisztérium, mind pedig az Egészségügyi Minisztérium elzárkózik a nyilatkozat elől.
Pedig — mint ahogy azt a Kecskeméti Televízió hétfő esti Fórum című műsorában a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgató főorvosa is kifejtette — ez nagy érvágást jelentene Kecskemétnek, pláne, ha a megyei kórház ágyszám leépítésén sem változtatnának. "A miniszteri javaslat alapján 222 aktív ágy szűnne meg a kecskeméti megyei kórházban, és a miniszteri javaslat alapján a honvéd kórház 184 ágya is megszűnne, gyakorlatilag Kecskemét és kistérségében 400 aktív ágyat szüntetnék meg, ami hát egy közepes kórháznak az ágyszámát jelenti" — mondta dr. Svébis Mihály.
Az intézmény vezetője még a kiskunfélegyházi kórház 100 aktív ágy elvételét bele sem kalkulálta az ágyszám csökkentésbe, amellyel együtt közel 80 ezer lakossal nőne meg a kecskeméti súlyponti kórház ellátási kötelezettsége. Hegedűs Iván, a megyei kórház gazdasági igazgatója egy hete részt vett Szegeden a dél-alföldi régió kórházigazgatói egyeztető fórumán, amelyet a Tisztiorvosi Szolgálat regionális főorvosa hívott össze. A 19 intézmény vezetője megpróbált közelíteni a reális ágyigényekhez, amely az igazgató szerint biztató volt.
Hogy lesz-e a félbemaradt értekezletnek folytatása, azt még nem tudni, de a mostani lovasberényi döntés meglepte a gazdasági igazgatót is. A híradások arról nem szólnak, hogy a megyei kórház ágyszámán változtatott-e az informális fórum. A gazdasági igazgató még úgy tudja: jelenleg 202 ágyat vesznek el a megyei intézménytől.
A Dél-Alföldi Regionális Egészségügyi Tanács elnöke még nem kapott hivatalos értesítést a Lovasberényben hozott határozatról, az viszont már biztos, hogy a tanácsot ez ügyben nem hívják össze. "A Regionális Egészségügyi Tanács valószínű ebben az ügyben nem tud újabb döntést hozni, hiszen már korábban ezt az elképzelést elutasította. Úgy gondolom, hogy ha ez megvalósul, akkor mind a megyének, mind a városnak el kell indítania valamilyen komolyabb tiltakozást, vagy demonstrációt annak érdekében, hogy ez a hátrányos megkülönböztetés ne érje a várost, illetve a régiót" — fogalmazott dr. Zombor Gábor.
Egyébként a végleges döntés csak február végén kerülhet hivatalosan nyilvánosságra, ugyanis Molnár Lajos szakminiszter kivárja az önkormányzatoknak biztosított 30 napos döntési határidőt.
(Forrás: www.kecskemetitv.hu)
Szóljon hozzá fórumunkon: A nagy érvágás - Kecskemét
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz