A Világörökség része lehet a kecskeméti Városháza - Kecskemét
Kecskemét - A Világörökség ifjú kezekben című segédanyag beépíthető a tanrendbe, akár már a következő tanévtől. Erre vállalkozik Kecskeméten a Gáspár András Szakközépiskola.
Kecskemét szépsége, büszkesége, a Városháza épülete. A világörökség várományosa, rajta van az UNESCO listáján! Ezt jövőre már minden olyan diák tudni fogja, aki a Gáspár András Szakközépiskola építésznövendékeként egy tantárgy keretében tanul a világ egyetemes értékeiről. „A következő tanévtől az építész osztályokban ezt már tanítjuk. A tapasztalatokat pedig felajánljuk a többi iskolának” — nyilatkozta Leviczky Cirill igazgató.
Az UNESCO Magyar Bizottsága elkészítette azt az oktatási csomagot, amelyben mindegyik világörökségről és a várományosokról is begyűjthetők az ismeretek. Az információk által pedig be lehet kapcsolódni a védelem munkájába. A Gáspár Iskola jelenlegi végzősei, a jövő építészmérnökei fantáziát látnak a projektben.
Az oktatóprogram fogékonnyá teszi a fiatalokat a helyi, nemzeti és nemzetközi értékek iránt úgy, hogy egy életre elkötelezettjei maradnak. „A jövő generációja a jövendőre csak a múlt megismerése által tud lelkiismeretesen felkészülni. Így lesz mindig magasabb színvonalú az építészet is” — fogalmazott Kovács Ferenc építész mérnöktanár.
Az érdeklődő tanárok első továbbképzése most zajlott Budapesten. A következőnek februárban pedig Kecskeméten a Gáspár András Szakközépiskola ad otthont.
Forrás: Zalai hírlap
A Világörökség része lehet a kecskeméti Városháza - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu