Akadályba ütközve - Kecskemét
Teljes felújításra szorul a Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun megyei Egyesületének székháza, ám ha a költségvetési tárgyalások során kiderül, hogy nincs rá pénz, más helyet kell találni számukra.
Ez a polgármesteri hivatal válasza a legutolsó közmeghallgatáson felvetettekre, ahol az egyesület elnöke kéréssel fordult a városhoz: jó lenne, ha a többi szervezettől elkülönülve tudnának dolgozni, mert a sok kis civil szervezet egymás munkáját gátolja. Megyei szervezetről lévén szó, talán a megyei közgyűlés is tudna segíteni.
Már az egyesület előző vezetése is szorgalmazta, hogy jó lenne más helyre költözni a szervezetnek. A legutolsó közmeghallgatáson most az új vezetés próbálkozott. Hogy miért szeretnének a Mária körúti épületből minden áron elmenni? "Azért, mert az épületünk nem akadálymentes, szeretnénk a szolgáltatásainkat bővíteni és nem csak mi, a mi megyei egyesületünk, hanem több szervezet is ebben a kis helyiségben kapott helyet, így az ügyfeleinkkel nem tudunk személyes kontaktust kialakítani" - adott választ Rajos Mária elnök.
Valóban, egy a rámpán kívül semmi sem könnyíti a kerekes székesek életét. Az illemhelyiség ugyan akadálymentesített, de csak a legnagyobb kínnal tud egy mozgássérült oda bejutni. Az épület előtt nincs parkolási lehetőség sem, így a tagok meggondolják, hogy a szolgáltatásokat igénybe vegyék-e vagy sem. A hivatal már ki is vizsgálta a lehetőségeket. Az már biztos, hogy az épület teljes felújításra szorul, s ha ez az anyagiak miatt nem megoldott, akkor - polgármester szerint - új helyet kell találni. "Jelenleg ebben a fázisban vagyunk. Van egy érdeklődő, aki felújítaná ezt az épületet, és ezeket a funkciókat is meghagyná benne. Illetve most vagyunk a költségvetés tervezésében, most forintosítani kell azt, hogy mi történne, ha ezt az épületet felújítanánk. Ha ez nem sikerül, akkor kell új helyet találni" - fogalmazott dr. Zombor Gábor.
A megye is nehéz anyagi helyzetben van, ám ha a szervezet megkeresi a megyei közgyűlést, úgy megpróbálnak segíteni - mondta híradónknak Bányai Gábor, elnök. "Az igények felmérése után megvizsgáljuk közösen, hogy tudunk-e biztosítani egy ingatlanban bizonyos részt. Ehhez viszont az kell, hogy az egyesület vezetősége megkeresse a megyei önkormányzatot. Ezt követően pedig megnézzük, hogy van-e alkalmas ingatlan, és ha igen, akkor megegyezünk abban, hogy a bérleti díját milyen formában fogja az egyesület részünkre megtéríteni."
Az épületben működik a mozgáskorlátozottak városi és ifjúsági szervezete is, egy alapítvány, sőt a Vöröskereszt is. Ilyen körülmények között - úgy véli az egyesület - nem tudnak diszkréten foglalkozni tagjaikkal és bővíteni szolgáltatásaikat.
(Forrás: www.kecskemetitv.hu)
Akadályba ütközve - Kecskemét - Szóljon hozzá