Átadták a felújított kecskeméti Milliomodik hektár emlékerdőt - Kecskemét
Kecskemét - A napokban adták át ünnepélyes keretek között a felújított kecskeméti Milliomodik hektár emlékerdőt. A karbantartás elvégzésére Kecskemét önkormányzata a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett pályázaton majdnem másfélmillió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el.
- A Milliomodik hektár erdő az Alföld fásítási programjának olyan jeles emlékhelye, amelyet mindig tiszteletben kell tartanunk, és amelynek karbantartására mindig oda kell figyelnünk – hangsúlyozta ki az átadó ünnepségen Iványosi Szabó András alpolgármester. – A pályázati forrás az önkormányzati önerővel kiegészítve lehetővé tette az erdő területén található negyvenkét hulladékgyűjtő edény, huszonnyolc pad, hat régi sportszer, valamint az információs táblák felületkezelését, grafiti mentesítését. Emellett sikerült kihelyezni három új, erdei tornaeszközt, és rendezni az emlékkő környezetét. A támogatás segítségével megújult az erdei kocogópálya, és a kivitelezők elvégezték a kiszáradt fák kivágását, valamint az elmaradt növényállomány-kezelési munkákat is.
- A folyamatos odafigyelés ellenére még mindig nincs meg az emberek egy jelentős részében a rend iránti igény – állapította meg Szűcs Dezső, a kivitelező KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetének vezetője. – Természetesen a többség a kulturált kikapcsolódás helyszíneként használja az emlékerdőt, de nagyon sok a rongálás és a vandalizmus is. A mostani felújítás – amennyiben mindenki vigyázna a zöldfelületen lévő tárgyakra – évekre biztosítaná a környezet rendezettségét, esztétikusságát. Ugyanakkor további tennivalóink vannak a növényzetet illetően. Az itt lévő rövid élettartamú, elpusztult fák pótlását hamarosan el kell kezdeni.
www.kecskenet.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Átadták a felújított kecskeméti Milliomodik hektár emlékerdőt - Kecskemét - Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
Ahogyan a rendezvényen elhangzott: Kodály Zoltán zenepedagógiai módszerén nevelkedni, semmivel sem pótolható kincs a gyermeknek, és örök életre szól.