Átszervezés a közoktatásban - Kecskemét

Kecskemét - Új szervezeti struktúrában működnek tovább szeptembertől a kecskeméti közoktatási intézmények, ha ezt a javaslatot elfogadja június végén a közgyűlés.
Ennek a lényege az, hogy az óvodákat, az általános iskolákat és a középiskolákat több közös igazgatású intézménybe integrálnák. A holnapi testületi ülésen már ennek a folyamatnak az előkészítéséről döntenek a képviselők. Szerdán a polgármester és az oktatásért felelős alpolgármester az átalakítás fontosságáról és célszerűségéről próbálta meggyőzni az intézményvezetőket.

Dr. Zombor Gábor és dr. Sárközy István is hangsúlyozta: a mostani struktúra nem tartható fent. Egyre csökken a normatíva, ráadásul működési hitelt sem vehet fel az önkormányzat a jövőben, és a gyerekek száma is egyre kisebb, így mindenképpen lépni kell.

A tervek szerint hat intézményt hoznának létre, ezekbe integrálnák az óvodákat, és az általános iskolákat valamint a középiskolákat. Az alapfokú intézményeket egyrészt elhelyezkedésük szerint, másrészt profil szerint csoportosítanák. Egy gazdasági szervezethez tartoznának az önkormányzati gimnáziumok, szakközépiskolák és az önálló középiskolai kollégium. Egy közös igazgatású közigazgatási intézményt alkotnának a szakképző iskolák, valamint a Németh László Gimnázium. Szakmailag továbbra is önálló maradna a Bányai Júlia Gimnázium, a Bolyai János Gimnázium, valamint a Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola.

A szervezeti struktúra tervezett átalakításában nem szerepel a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, valamint a Lestár Péter Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola. Ezen intézmények a Kecskemét és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásába kerülnének.

Az önkormányzat abban bízik, hogy az új struktúrában megmenthetők az intézmények és megoldhatók lesznek a finanszírozási problémák. A csütörtöki közgyűlésen elvi állásfoglalásról döntenek a képviselők, majd a végső szót június 28-án mondják ki az átszervezésről. A szerdai tájékoztatón több intézményvezető is aggályát fejezte ki, mondván félő, hogy nem lesz hatékony az új struktúra, egy-egy igazgatónak több száz pedagógust és több ezer gyereket kell majd felügyelni, kevesebb helyettes lesz, de több munka. A felvetődött kérdésekről a következő másfél hónapban tárgyalások sorozata kezdődik meg.

Forrás: www.kecskemetitv.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Átszervezés a közoktatásban - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz