Bács-Kiskun megyei hajtósikerek a VII. Kincsem kupán - Kecskemét

Kecskemét - Az elmúlt hétvégén immár hetedik alkalommal rendezték meg Tápiószentmártonban, Kecskemét közelében a Kincsem Lovaspark fedeles pályáján a Kincsem kupa országos meghívásos kettes, és négyes-fogathajtó versenyt
Kocsi János házigazda és felesége, Ágnes asszony invitálására ismét sokan zarándokoltak el a hagyományos Márton Napi rendezvény keretében megrendezett fedett pályás viadalra.
Már a délelőtti selejtező során ki lehetett volna tenni a telt házas táblát, a délutáni döntőre pedig már sokan be sem jutottak a lelátóra.
Különösen a kettesfogatok mezőnye volt népes, hisz 21 indulót regisztráltak a rendezők, míg a királyi, azaz a négyes fogathajtóknál hatan indultak.
Az indulók között ott voltak a Bács-Kiskun megyei hajtók is, akik közül a kétfordulós verseny délelőtti selejtezőjében a jászkarai idényzáró versenyt nyerő felsőlajosi ifj. Nagy Tibor vétette magát észre kiváló hajtásával, hisz második helyen jutott a délutáni döntőbe, míg a tiszakécskei Nyíri Zsigmond ötödik legjobb idővel került fináléba.
A négyeseknél ahogy várni lehetett az idei Derby győztes Váczi Csaba (Tápiómenti LK) és a bugaci ifj. Juhász László kettős párbajára figyelt a népes publikum. Nekik lett igazuk, hisz a délutáni döntőben egymást múlták felül a hajtók. A kettesfogatok közül a Tápiómenti LK színeiben versenyző ifj. Galbács Ferenc nyerte az idei Kincsem kupát, a tiszakécskei Nyíri Zsigmond előtt, aki az ötödik helyről második helyre hajtott fel bravúros teljesítményt nyújtva. A felsőlajosi ifj. Nagy Tibor úgy tűnt délelőtt ellőtte puskaporát, hisz míg délelőtt hibátlan pályát hajtott, addig délután három verőhibát vétett és a 15 büntető másodperccel elúsztak dobogós reményei, végül csak a 17. helyen zárt.
A királyi kategória a délutáni döntőjében Váczi Csaba megismételte délelőtti remek hajtását és így megérdemelten nyert a trónkövetelő ifj. Juhász László előtt. A harmadik a vecsési színekben hajtó Hörömpő István lett.

Keretbe:
Eredmények:
2-es fogatoknál (21 induló)
1. ifj Galbács Ferenc Tápiómenti LK 95.05 mp
2. Nyíri Zsigmond Tiszakécske LK 95.60 mp
3. Sánta István Mágori LK 97.11 mp
...
17 ifj Nagy Tibor Felsőlajos Húskirály LSE 116.83 mp

4-es fogatoknál
1. Váczi Csaba Tápiómenti LK 120.03 mp
2. ifj Juhász László Bugac Abonyi Imre LK 129.36 mp
3. ifj Hörömpő István Vecsés SE 132.19 mp




www.kecskenet.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Bács-Kiskun megyei hajtósikerek a VII. Kincsem kupán - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás



Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu





Ahogyan a rendezvényen elhangzott: Kodály Zoltán zenepedagógiai módszerén nevelkedni, semmivel sem pótolható kincs a gyermeknek, és örök életre szól.