Bebiztosítják Kecskemét vagyonát

"Pályázat A költségvetési intézmények vagyon- és felelősség- biztosítására hirdetett ...

Pályázat A költségvetési intézmények vagyon- és felelősség- biztosítására hirdetett közbeszerzési eljárást a kecskeméti polgármesteri hivatal. Összesen 228 épületet, valamint 1752 bérlakást biztosítanának tűz- és elemi károkra. Csak a lakások biztosítási értéke közel 12 milliárd forint. Ezen kívül az önkormányzat tulajdonában lévő ivóvízvezetékeket, szennyvíz- és csapadékelvezető csatornákat a földrengésből, valamint munkavégzésekből eredő kockázatokra négymilliárd forintra szeretné biztosítani a város.A pályázat érdekessége, hogy például a Kecskeméten elhelyezett parkolóórákat – összesen 49 automatáról van szó – 67 millió forintra kellene biztosítani annak a biztosítótársaságnak, akivel szerződést kötnének. Kecskemét általános felelősségbiztosítása – a bruttó munkabérek alapján – mintegy 13 milliárd forintot érne. Ugyanennyi a munkáltatói felelősségbiztosítás összege is. Kecskeméten az önkormányzat 250 személyt foglalkoztat veszélyeztetett munkakörben, akiket ugyancsak biztosítanának. A kiírt pályázat szerint a biztosítói kockázatviselés kezdete 2006. január 1-je lenne, és két éven keresztül ugyanannak a biztosítótársaságnak fizetné a biztosítási összeget Kecskemét. "

(Forrás: www.petofinepe.hu)