Bővülő lehetőségek a kistérségi együttműködésben
Dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, Várnai László, Kiskunhalas polgármestere, Ficsór József, Kiskunhalas polgármestere – és Rónay István, a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara elnöke részvételével együttműködési megállapodás aláírása került sor a Városházán a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara, valamint a Kecskeméti, Kiskunfélegyházi és Kiskunhalasi Többcélú Kistérségi Társulások között.
- Örülünk ezen együttműködés létrejöttének, hiszen az elmúlt időszak a kistérségi társulások életében komoly változásokat hozott: kibővültek lehetőségeik, nagy projektek megvalósításában vesznek részt. - mondta az ünnepélyes aktus alkalmával dr. Zombor Gábor.
- Kijelenthetjük, hogy egy új szintre lépett a kistérségi társulások működése. Kecskemét Megyei Jogú Város tekintetében például, több mint 2 Milliárd Forintos költségvetésével nagy önkormányzati költségvetési szervvé kezd válni a Kecskemét és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás. Az új távlatokat nyitó feladatok és lehetőségek megvalósításához partnereket kerestünk, akik szaktudásukkal és tapasztalatukkal segíteni tudnak nekünk céljaink megvalósításában. Köszönjük, hogy a kamara részéről is kedvezően fogadták ezt a kezdeményezést.
Az együttműködésben részt vevő Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara mintegy 190 fővel, 1996-ban alakult meg, és jelenleg 600 aktív tervező, szakértő tagja a van. A mérnöki kamara vezeti a megyében szakmát gyakorló további mintegy 1500 fő műszaki ellenőr és műszaki vezető névjegyzékét is.
- Az eddig eltelt 13 év alatt a mérnöki kamara kiépítette a működéséhez szükséges infrastruktúráját, és a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseivel összhangban megalkotta belső szabályait. Ezt követően elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy keressük, és szorosabbra fűzzük azokat a szálakat melyek a közös érdek mentén összeköti a kamara által képviselt műszaki értelmiséget a helyi társadalommal, ill. annak képviselőivel. - mondta Rónay István.
- Ez év márciusában a kamara elnökeként, levélben kerestem meg Bács-Kiskun Megye többcélú kistérségi társulásainak vezetőit, személyes találkozót kezdeményezve, melyen alkalom nyílik a formális kapcsolatfelvételre, és az együttműködés lehetséges formáinak megbeszélésére. Nem titkolt szándékunk volt, hogy felhívjuk a társulások és tagönkormányzataik figyelmét a kamara tagjai által biztosított mérnöki szolgáltatásokra, azzal az ajánlással, hogy a jövőben elsősorban a mi munkánkat vegyék igénybe társulási- és települési szintű beruházásaik előkészítése és megvalósítása során.
Elsőként Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas társulásainak vezetői ültek le a kamara vezetőivel, és tárgyaltak az együttműködés lehetséges területeiről és formájáról. A tárgyalások eredményesek voltak, és az előkészítő munka lezárásaként jelen esemény keretében kölcsönösen aláírásra kerülnek az együttműködés kereteit rögzítő „Partnerségi Megállapodások".
A Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara, valamint a Kecskeméti, Kiskunfélegyházi és Kiskunhalasi Többcélú Kistérségi Társulások közötti „Partnerségi Megállapodások" tartalmi elemei:
Összehangolják a kistérség önkormányzatainak működési területén megfogalmazott önkormányzati és többcélú társulási fejlesztési elképzeléseket. Elősegítik az Európai Uniós és nemzeti fejlesztési források hatékony, felhasználását a kistérség területén.
Folyamatosan tájékoztatják egymást a kistérségben tervezett közcélú fejlesztési programokról, projektekről, amelyhez a Kamara szellemi kapacitásait ajánlja szakmacsoport és területi bontásban elkészített listák alapján.
Ösztönzik közös fejlesztési programok és projektek kidolgozását és megvalósulását.
Bármely együttműködő fél javaslatára közös szakmai tájékoztatókat, fórumokat, rendezvényeket, konferenciákat szerveznek és bonyolítanak le. Az együttműködés keretében megvalósultakról közös sajtótájékoztatókat tartanak, a média részére közös sajtóközleményeket állítanak össze.
A kapcsolattartóik útján biztosítják a kamarai törvényben előírt feladatok koordinálását. Szakmai együttműködés keretében az alábbi mérnöki tevékenységek tárgykörében és szakterületek vonatkozásában fordulhat Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamarához tanácsadásért.
Mérnöki tevékenységek: Építés és közlekedés, Energia ügyek, közművek és hírközlés, Környezetvédelem és vízügy.
Szakterületek: Koncepciók kialakítása, Településrendezés, Tervezés, Tervpályázatok, Közbeszerzés, Kivitelezés
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a fórumon!